Mindenki küzd valamiért

BÁLINT MÁTYÁSBÁLINT MÁTYÁS
2007.11.06. 09:29
Címkék
Kedden Madridban megkezdődik a női teniszévad utolsó eseménye, a WTA-világbajnokság. A legnagyobb esélyes a világelső belga Justine Henin, aki azonban nehéz csoportba került.

A női mezőny legjobbjának, Justine Heninnek meglepően kevés rivaldafény jut. Pedig kilenc tornát nyert meg az idén (közte két Grand Slamet), 58 győzelem mellett csak négyszer kapott ki (legutóbbi húsz meccsén nem talált legyőzőre), és azután, hogy a januárt válása miatt kihagyta, ellenállhatatlan játékkal, imponáló magabiztossággal tért vissza. A kedden kezdődő madridi WTA-világbajnokságon teheti fel a koronát 2007-es teljesítményére: ha diadalmaskodna, ő lenne a hatodik a viadal történetében, aki megvédi elsőségét.

Ehhez azonban riválisainak is lesz egy-két szavuk: a belgának már ahhoz is a legjobbját kell nyújtania, hogy a Sárga csoport elődöntőbe jutást érő két helye közül megcsípje az egyiket. Mellé sorsolták ugyanis az erre az évre újjászülető, az Australian Opent is megnyerő Serena Williamst, valamint az idei WTA-pontverseny másodikját, a szerb Jelena Jankovicsot.

„Most, hogy még felfelé kapaszkodom, sokkal jobban koncentrálok, a világranglista élén állva már hajlamos voltam visszavenni egy kicsit” – mondta Serena, aki 2001-ben az élen zárt ezen a tornán, ám az elmúlt három évben a közelébe sem jutott. Neki Heninnel is van elszámolnivalója: a legutóbbi három meccsükön vetélytársa kerekedett felül. Jankovics még az amerikainál is jobban vágyhat a revánsra: őt eddig mind a nyolc találkozásuk alkalmával elverte a világelső. A csoport negyedik tagja, a vb-újonc orosz Anna Csakvetadze inkább csak reménykedhet a jó szereplésben. A Vörös csoport – ha lehet ilyet mondani egy hárommillió dollár összdíjazású világbajnokságról – valamivel könnyebb: ott az orosz Szvetlana Kuznyecova, a szerb Ana Ivanovics, a szlovák Daniela Hantuchová és az orosz Marija Sarapova (aki a szédülése miatt visszalépő Venus Williams helyére ugrott be) szerepel. Közülük Hantuchová annak is örül, hogy nagy hajrával egyáltalán eljutott Madridba, Ivanovics és Sarapova az utóbbi hetek – illetve az orosz esetében inkább hónapok – gyengélkedését feledtetné, Kuznyecova pedig azt szeretné megmutatni, hogy nem örök második lesz Henin mögött. Hiába követi ugyanis ő a belgát a hagyományos világranglistán, az elmúlt három évben tizenkét mérkőzésük közül csak egyet tudott megnyerni.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
4 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
4 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
4 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
5 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
5 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
5 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
5 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik