Vége a menetelésnek

SZ. A.SZ. A.
Vágólapra másolva!
2007.11.10. 16:12
Címkék

A nagy győzelmi sorozatok általában csúnya véget érnek. Ezen íratlan szabály alól pedig még az Ottawa sem kivétel.

A Senators ugyanis nyolc meccset nyert meg egyhuzamban – ezen szakasz alatt 22-vel több gólt ütve, mint az áldozatok összesen –, ám a Washington simán legyőzte, ráadásul otthon; 1–4 lett a vége. Pedig a Capitals tökéletesen ellentétes utat járt mostanság, mint az aktuális rivális: négyből négyszer kapott ki, 3–12-es gólkülönbséggel „súlyosbítva”. Most mégis jobb volt, mint a liga éllovasa. A második harmad volt a döntő: a Caps alig több mint öt perc alatt három gólt ütött Ray Emerynek, innen pedig már nem volt visszaút.

„Az ennyire jó sorozatot produkáló csapatok szinte már várják, hogy valaki győzzön ellenük. Ugyanakkor az sem kérdés, hogy egy efféle látványos győzelem valamelyest enyhít azon a nyomáson, amely ránk nehezedett a vártnál szerényebb eredményeink miatt” – mondta Olaf Kölzig, a Washington kapusa, aki 27/28-as mutatójával biztos alapot szolgáltatott a Sens legyőzéséhez.

Ahogy hátul a német, úgy elöl Viktor Kozlov volt a főszereplő: az orosz egy gólt maga jegyzett, másik kettőhöz pedig asszisztált, nem véletlenül lett ő a telt házas meccs MVP-je.

Eredmények a 17. oldalon

Legfrissebb hírek

Megkezdődött a Grosics 100 emlékév

Magyar válogatott
6 perce

Három NB II-es mérkőzés kezdési időpontja megváltozott

Labdarúgó NB II
29 perce

Női kosárlabda, vb-selejtező: Völgyi Péter húszfős keretet hirdetett

Kosárlabda
35 perce

Tíz jégkorongozó, akire érdemes figyelni Milánóban

Jégkorong
36 perce

Kézilabda: Nagy Benedek visszatér a spanyol élvonalba

Kézilabda
53 perce

Másodszor nyert idegenben, és egy helyet előrébb lépett a Csíkszereda

Minden más foci
1 órája

Milánó 2026: kényszerű csere a kanadai hokiválogatottban

Jégkorong
1 órája

Női kézilabda: orrtörés miatt kihagyás vár az FTC olimpiai bajnok beállójára

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik