Nem engednek negyvennyolcból... (folytatás)

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2007.11.13. 14:48
Címkék
Az idei utolsó két mérkőzésére készül a magyar válogatott: szombaton Moldova vendége lesz, jövő szerdán pedig Gör ö g o r s z á g o t fogadja. Az már, ugye, korábban eldőlt, hogy az Európabajnokságra nem juthat ki az együttes, ám a tét így sem kicsi: ha a megszerezhető hatból legalább három pontot begyűjt, a világbajnoki selejtezőcsoportok november 25-i sorsolását az előkelőnek mondható harmadik kalapból várhatja majd.

kerülni a harmadik gömbbe. Ehhez – az MLSZ-ben legalábbis így számolnak – nem kell más, mint három pontot gyűjteni a hátralevő két Eb-selejtezőn. Tegyük fel, vagy Chisinauban, vagy Budapesten öszszejön a remélt siker, ez esetben – jelen állás szerint – Törökországgal, Dániával, Írországgal, Bulgáriával, ÉszakÍrországgal, Izraellel, Svájccal és Finnországgal nem kellene csatázni a vb-részvételért.

Ez a jó hír.

A rossz az, hogy van két erősebb kalap is…

Dél-Afrika természetesen még minden szempontból messze van, első lépésben elég lesz Chisinauba utazni. A pénteken útra kelő, és a szombat esti meccs után nyomban hazatérő válogatottban Gera Zoltán az ötvenedik mérkőzését játszhatja, Juhász Roland viszont legfeljebb turistaként repülhet oda-vissza: eltiltása miatt nem szerepelhet. Az Anderlecht védőjével ellentétben Vass Ádám még reménykedhet a pályára lépésben; a Brescia középpályása ugyan sérülten csatlakozott a kerethez, de a szakemberek szerint nincs kizárva, hogy a hét végére javul annyit az állapota, hogy a kapitány bevethesse. Játékstílusát ismerve nem is lenne baj, ha még szombaton hétről nyolcra növelné válogatottsága számát.

„Chisinauban mindenkire szükség van, hiszen a házigazdákról köztudomású, hogy az erőfutballt részesítik előnyben, remek felépítésű, kellően agreszszív labdarúgókból áll össze a moldovai csapat – utalt arra Várhidi Péter, hogy nem kisasszonyfoci vár együttesére. – A Megyeri úton kettő nullára nyertünk, de az eredménnyel ellentétben a meccs nem volt sima. S ha az nem volt egyszerű, képzelhetik, milyen nehéz feladat vár ránk idegenben. Ettől függetlenül állítom, Moldovában inkább van esélyünk győzni, mint Görögország ellen, persze ha Chisinauból sikerélménnyel érkeznénk haza, ki tudja, lendületből az Európa-bajnoki címvédőt is elkaphatnánk. Budapesten egyébként egy válogatott sem játszik már szívesen – a miénken kívül…”

Zárszónak ez is megtenné, ám annyit még feltétlenül rögzíteni kell, hogy a szombati találkozót megelőzi egy fontos vizit: szerdán a Heim Pál Gyermekkórház ortopédiai osztályát keresik fel a válogatott vezetői és futballistái, hogy ajándékokkal kedveskedjenek a beteg gyerekeknek. A hivatalos programban jószolgálati látogatásként feltüntetett esemény kapcsán tudni érdemes, nem valamelyik támogató ötlete volt ez, nem is marketingfogás, hanem maguk a labdarúgók gondolták úgy, hogy meglepik a gyerekeket.

Ezért is lehet őket szeretni.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
2 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
2 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
2 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
3 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
3 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
3 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
3 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
4 órája
Ezek is érdekelhetik