Remik napja Moszkvában

R. P.R. P.
2007.11.13. 23:09
Címkék

Míg hétfőn pontparádét láthatott a közönség a Mihail Talemlékversenyen, a keddi negyedik körben éppen az ellenkezője következett be. A partik kisebb-nagyobb küzdelem után sorra remivel értek véget. Lékó az orosz Jevgenyij Alekszejevvel mérte össze tudását. A világossal játszó magyar nagymester gyalogot áldozott a tartós kezdeményezésért, de nem sikerült átütnie riválisa védőállását, és végül a 31. lépésben elfogadta Alekszejev remiajánlatát. Hozzá kell tenni, hogy mindössze 11 perc gondolkodási idejük maradt, ez is indokolta a békekötést. Az öt döntetlen után az összetettben semmi sem változott, továbbra is az orosz Vlagyimir Kramnyik, az azeri Sahrijar Mamedjarov és a norvég Magnus Carlsen áll az élen. A triótól fél ponttal marad el Lékó Péter.

Legfrissebb hírek

Kilenc újonccal és új játékrendszerrel készül az U21-es válogatott

Magyar válogatott
9 perce

Scaloni mindent megtett, hogy a kapitánysága alatt legyen Messi búcsúmeccse

Minden más foci
10 perce

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
18 perce

Kosztoványi Roland: A változást már nem lehet részmegoldásokkal elérni

Tenisz
34 perce

Országúti kerékpáros vb: kizárták a junior mezőnyversenyen száguldozó spanyol edzőt

Kerékpár
37 perce

A legutóbbi két meccset megnyertük, amikor Sallai és Varga egyszerre hiányzott

Magyar válogatott
37 perce

A mieink csoportjában Grúzia és Észak-Írország is megteszi az első lépést

Minden más foci
58 perce

Russell folytatja a menetelést Bakiban? A McLaren előrébb lép? – Azeri Nagydíj, 3. szabadedzés

F1
1 órája