Bajnokot vertek

K. J.K. J.
2007.11.16. 23:33
Címkék

Négy győzelemmel a tarsolyában, az NBA bajnokaként érkezett Dallasba, a texasi csúcsrangadóra a San Antonio – bár utólag megállapítható: ez a meccs minden volt, csak rangadó nem. A Mavs könnyű győzelmet aratott fő riválisa ellen, jellemző, hogy Dirk Nowitzki förtelmes második félidei teljesítményét (3 pont) is gond nélkül elviselte a házigazda. Persze, mert addigra kiegyenesedtek a kérdőjelek, a 23 ponttal záró Josh Howard ugyanis 17–1-es, majd 11–0-s rohamot vezényelt az első félidőben. Közben a Spurs kezdői – leszámítva Tim Duncant – csődöt mondtak, Tony Parker hét pontja messze túlszárnyalta például Michael Finley produkcióját, hiszen ő egyetlen pontot sem szerzett. Persze ez „mezei” alapszakasz-mérkőzés volt, amelyből csapatonként 82-t játszanak egy-egy idényben, a playoff más kávéház. Az ott elért eredmények alapján pedig nem kérdés, melyik a jobb texasi banda.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
1 órája

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
1 órája

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
1 órája

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
2 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
2 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
2 órája