Janika a Mikulás-ralin

T. A.T. A.
2007.11.21. 23:47
Címkék

Két vb-menő, Jan Kopecky (2005) és Gigi Galli (2006) után az idén a hétszeres abszolút bajnok ifj. Tóth János lesz a sztárvendég a Start Autó Mikulás-ralin, amely immár hagyományosan a szezont búcsúztató raliverseny hazánkban. A hírek szerint 200 páros áll rajthoz a Jutaspuszta központtal december 9-én rendezendő viadalon, s köztük lesz az ifj. Tóth János, Tagai Róbert duó is, amely most először próbálja ki a Peugeot 207 S2000-est murván (havon?). Janika az idén egyedül a miskolci viadalon állt rajthoz hazánkban, ezért döntöttek úgy a Mikulás-rali szervezői, hogy ő lesz a mostani meghívott vendég. „Örülök a lehetőségnek, mert már régóta szerettem volna kipróbálni az autót murván, ráadásul ez a verseny mindig üde színfoltja az idénynek” – mondta ifj. Tóth, aki azt is nagyon várja, hogy ismét hazai közönség előtt autózhasson.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
45 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája