Kanizsai pontgyáros

MIHÁLYI ANDRÁSMIHÁLYI ANDRÁS
2007.11.26. 18:34
Címkék

Még csak az idén múlt 18 éves, de máris a hátán viszi a csapatát, és nem ám valami uli-buli ligában, hanem az Uniqa NB I A-csoportjában, vagyis a magyar női kosárlabda legmagasabb osztályában. Varga Zsófia, a Kanizsai Vadmacskák legnagyobb büszkesége a városban folyó utánpótlásképzés élő referenciája, bizonyítéka annak, hogy játékost nemcsak venni lehet, hanem nevelni is.

„Sokan vagyunk fiatalok a csapatban – indokolta az ifjú

hölgy, aki 37.7 percet töltött átlagban a pályán az első hét fordulóban, vagyis ritka vendég a cserepadon. – Amúgy

nagyon örülök, hogy ennyit tudok játszani. Ha megnézzük a többi csapatot, nem az a jellemző, hogy elegendő időt kapnak a fiatalok. A napi két edzés inkább fárasztó, mellette ugyanis tanulok Nagykanizsán, a Veszprémi Egyetem kihelyezett tagozatának, turizmus-vendéglátás szakán. Szerencsére sokat segítenek.”

Ő pedig sokat segít társainak. Varga Zsófia pontjai nélkül nem tartana ott az együttes, ahol: az élvonal egyik legszerényebb költségvetésű csapata két klubot is megelőz a táblázaton, köszönhetően annak, hogy már van egy győzelme. S köszönhetően annak, hogy Zsófia eddig 158 pontot ért el, ami 19.8-es átlagnak felel meg, ez pedig irigylendő teljesítmény. Az A-csoportban a 8. forduló előtt mindössze ketten előzték őt meg a legjobb pontszerzők toplistáján. Mind a ketten külföldiek...

„Nagy teher, hogy tőlem várják el, hogy jól játsszak, meg hogy sok pontot dobjak. Néha nehezen viselem, mert néha nem úgy sikerül egy-egy dobás, ahogyan szeretném, de tudom, sok múlik rajtam, és ettől átesek a holtponton. Kicsit feltuningolom magam” – árulta

el, hogyan rángatja ki saját magát az esetleges hullámvölgyekből, amikből pedig akadt bőven, hiszen eleinte sokat küzdött a honvággyal. Varga Zsófia ugyanis Ajkáról származik, 12 éves korában onnan került Gábor Erzsébet hívására Kanizsára.

„Egy diákolimpia kapcsán találkoztam vele, akkor mondta, hogy lát bennem fantáziát, és ha szeretnék, jöjjek el Kanizsára. Szinte pótanyaként bánt velem, nagyon sokat köszönhetek neki, meg a csapattársaimnak, és az ő szüleiknek is, mert nagyon sokszor meghívtak magukhoz, ha nem tudtam hazautazni a hétvégeken.

Varga Zsófia szeretne bekerülni a felnőttválogatottba, s majd az Euroligában is megméretné magát.

Nagy reménység a hármas poszton, mégha egyelőre nem is azon játszik Nagykanizsán.

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
8 perce

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
44 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
51 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
1 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik