Nyugati csillaghullás

I. SZ.I. SZ.
2007.11.28. 12:54
Címkék

Elképesztő eredmények születtek az NBA legutóbbi játéknapján, a Nyugati főcsoport négy legjobb csapata pályára lépett, és mindannyian vereséget szenvedtek. A Dallas hazai pályán kapott ki a Washingtontól, a Utah New Yorkba, a San Antonio Sacramentóba, a Phoenix pedig Oaklandbe utazott el a zakóért. A legmeglepőbb talán a Phoenix botlása, a Suns ugyanis nyolcmeccses győzelmi sorozattal a háta mögött érkezett Kaliforniába, ahol a keleti túrájáról hazaérkező Warriors fogadta. Monta Ellisen és Stephen Jacksonon nem látszott meg az egy héten át tartó erőltetett menet fáradtsága, pontok tekintetében mindketten idénycsúcsot produkáltak. A 31-ig jutó Ellis ráadásul karrierrekordot is jegyzett, amelyet hangos ovációval hálált meg az oaklandi csarnokot dugig megtöltő közönség. A Warriors tulajdonképpen az első negyedben eldöntötte a mérkőzés sorsát, 45 pontot szerzett az első 12 perc során. Steve Nashnek és társainak nem sok esélyük volt, azzal a számára ritka szituációval is szembesült a gárda, milyen hét perccel a vége előtt 18 pontos hátrányban lenni (a vége 129–114 lett). A San Antoniónak is rémes napja volt, Gregg Popovich mester pedig vakarhatta a fejét, hiszen Beno Udrih élete meccsét produkálta a Kings színeiben a Spurs ellen. A szlovén irányító 27 pontot dobott, és védekezésben leszedte a pályáról korábbi csapattársát, Tony Parkert. A Dallas zsinórban harmadszor kapott ki, a sérült Gilbert Arenas nélkül magára találó Washington 110–98-ra intézte el. A Jazz négy ponttal veszített New Yorkban, ahová talán a legrosszabbkor érkezett: a Knicksnél éppen kibékült egymással Stephon Marbury és Isiah Thomas edző – az irányító 28 pontos idénycsúccsal vezérelte csapatát.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
4 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
7 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
7 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
7 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
7 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
7 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
7 órája