Megtört a nyolcéves átok

I. SZ.I. SZ.
2007.12.03. 09:50
Címkék

A tabellán elfoglalt helyeket illetően rangadónak számít a Délnyugati csoportban a New Orleans–Dallas mérkőzés, de a két gárda egymás elleni mérlegét nézve nem. A Mavericks 1999 novembere óta 21-szer találkozott a Hornetsszel, és mindannyiszor legyőzte vetélytársát. A mostani meccs tétje a louisianaiak számára nemcsak az volt, ki léphet – ha csak ideiglenesen is – a San Antonio mögé a 2. helyre, hanem az is, megszakad-e egy évek óta tartó sorozat.

„Amióta az NBA-ben vagyok, azt hallgatom, hogy a Hornets akkor nyert utoljára a Dallas ellen, amikor még általános iskolás voltam” – mondta a csapata győzelméhez 33 ponttal hozzájáruló Chris Paul, aki a harmadik idényét tapossa az NBAben. Pontjai mellé 12 gólpasszt is jegyzett, és egyetlen lepattanóra került a rendkívül értékes tripla duplától. A meccs hőse mégsem ő volt, hanem a négy triplát bedobó Predrag Sztojakovics: a szerb 2.9 másodperccel a rendes játékidő lejárta előtt pazar távoli dobással csikarta ki a hosszabbítást.

Eredmények a 16. oldalon

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
3 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája