Mindig az első a legnehezebb

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
2007.12.05. 23:19
Címkék

Hosszú hónapok gólcsendjét törte meg Priskin Tamás, a Watford csatára kedd este a Colchester United elleni mérkőzés 64. percében betalált a hazaiak kapujába. Az angol másodosztályban szereplő „darazsak” 21 éves támadója első bajnoki gólját jegyezte ebben az idényben, 2–2-es állásnál fejelt a hálóba. A 14-szeres magyar válogatott labdarúgó az utóbbi hetekben alig kapott játéklehetőséget klubcsapatában, mivel azonban a Watford utóbbi három mérkőzését elveszítette a Championshipben, Aidy Boothroyd menedzser változtatott, és az idényben másodszor a kezdőbe jelölte a magyar légióst, aki góllal bizonyított.

„Nagyon örülök a gólomnak, és annak, hogy három vereség és egy döntetlen után ismét nyert a csapat – mondta Priskin Tamás. – Hosszú és eredménytelen sorozat szakadt meg, hiszen a bajnokságban áprilisban, a válogatottban pedig március végén, a Moldova elleni találkozón szereztem legutóbb gólt. Még a legnagyobb sztároknál is előfordul az effajta gólképtelenség, így különösebben nem aggódtam, de azért jó, hogy újra eredményes voltam. Mindig az első gól a legnehezebb, a többi már jön magától. Bízom benne, hogy a menedzser vasárnap, a Stoke ellen is a kezdőbe tesz. A játék is jól ment, több lövésem is volt, a gólom előtt remek beívelést kaptam, s az ötösről már nem okozott gondot a kapuba fejelnem. Sajnos már a második percben megsérültem, összecsúsztam egy védővel, és felszakadt a sípcsontom, ez is közrejátszott abban, hogy nem játszottam végig a meccset.”

Legfrissebb hírek

Sima idegenbeli sikerrel nyitottak Dubei Debóráék a női kosárlabda NB I-ben

Kosárlabda
32 perce

Tizenegyesek döntöttek Lódzban, Spanyolország az U20-as női világbajnok!

Minden más foci
40 perce

Erste Liga: csak az újonc nem nyert az erdélyiek közül

Jégkorong
49 perce

Kosárlabda: Golomán György új csapatával megnyerte a lengyel Szuperkupát

Kosárlabda
57 perce

Triatlon: Dévay Márk a legjobb magyarként 23. lett a vb-nagydöntőben

Egyéb egyéni
58 perce

Tekvondó: két magyar arany Lengyelországból

Utánpótlássport
1 órája

A dánok két góllal legyőzték a walesi válogatottat az NL-ben

Minden más foci
1 órája

Sportlövő ob: Péni István a világcsúcsnál jobb eredménnyel nyert

Egyéb egyéni
1 órája