Berobbanhat az elitbe

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.12.07. 23:33
Címkék
Öt nappal a rövid pályás úszó Európa-bajnokság előtt a debreceni szervezők felkészülten várják a versenyzőket, így a 25 tagú magyar csapatot is, amely több érmet is begyűjthet. Az egyik dobogós Verrasztó Evelyn lehet, mégpedig olyan számban (is), amelyben eddig meglehetősen szerény eredményeket ért el a magyar úszósport.

A gyorsúszás talán az egyedüli úszásnem, amely nem kifejezetten magyar specialitás. A női 200 méteres gyors pedig feltétlenül ilyen. Van azonban valaki, aki arra készül, hogy ez mostantól másképp legyen: a Jövő SC versenyzője, Verrasztó Evelyn. A 18 éves úszó a novemberben Debrecenben rendezett ob-n két országos csúcsot úszott ebben az úszásnemben (100-on és 200-on) – és emellett még kettőt (100 és 200 vegyesen), ez pedig mindenképpen jó előjel az öt nap múlva kezdődő rövid pályás Európa-bajnokságra.

Az országos bajnokság után Verrasztó Evelyn azt mondta, nem állítja, hogy elégedett, mert sohasem az, s nem is lehet az.

Hozzáállása és küzdeni akarása tehát példaértékű. Ebben mindenképpen fejlődött az utóbbi időben, de javult más téren is.

Edzői szerint az eredményei is sokkal jobbak, mint amilyenek tavaly ilyenkor voltak a Helsinkiben rendezett rövid pályás kontinensviadal előtt.

És akkor még nem beszéltünk arról, hogy az Eb-t Debrecenben, vagyis hazai közönség előtt rendezik. Ott, ahol Verrasztóék két hetet edzőtáboroztak, és ahol az országos bajnokságot is lebonyolították. Nincs olyan úszó, akire ne hatna a hazai közeg, a sok ismerős, a barátok, a csapattársak, akik a medence partján szorítanak majd a magyar sikerekért.

Minden adva van tehát ahhoz, hogy Verrasztó Evelyn álma valóra váljék. Még akkor is, ha a 200 méteres gyorsúszás frekventált szám, a legtöbb nagy úszónemzet két klasszissal készül erre a viadalra. Persze Verrasztót ez nem nyomasztja, csak magára figyel.

„Jól mennek az edzések, a felkészülés vége felé az időeredményeimre sem lehet panaszom – mondta Verrasztó Evelyn. – A kétszáz gyors mellett még száz és kétszáz vegyesen indulok, és mindenütt arra készülök, hogy megússzam a legjobb eredményemet. Hogy ez mire lesz elég, persze most még nem tudhatjuk. Sokat jelent, hogy hazai közönség előtt versenyzünk.”

Verrasztó Evelyn és edzője, Fehérvári Balázs elmondta, az utóbbi időben azért (is) került annyira előtérbe ez az úszásnem, mert a pekingi olimpián Kiss László szövetségi kapitány szeretne jó 4x100-as vegyes váltót harcba küldeni. Eddig a gyors meglehetősen lyukas szám volt a váltóban, most azonban már úgy tűnik, van, aki betöltse az űrt.

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
5 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
18 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
29 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
35 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
36 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
44 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
49 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája