„Folytatnom kell!’’ (folytatás)

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2007.12.10. 23:52
Címkék
Csütörtököt mondtak: a Magyar Labdarúgó-szövetség elnöksége december 13-ra ígér döntést kapitányügyben. Noha Várhidi Péter manapság egyik kedves meghívást kapja a másik után, a Luca napjára szólókat kénytelen volt lemondani, mivel tíz órától az MLSZ vezetősége előtt számol be a 2007-ben végzett munkájáról. A szakember úgy tervezi, a rendelkezésére álló időben a jövőről is szót ejt, aztán majd kiderül, hogy az illétekesek vevők-e az elképzelésére.

az én stábomban mindenki mindent megtett azért, hogy végre meginduljon felfelé a magyar labdarúgás. Vagyis minden megtörténhet, roppant csalódott lennék, ha nem folytathatnánk a munkát.

Nemrég mégis úgy fogalmazott a Magyar Nemzetben: sejtése szerint külföldi trénerrel tárgyal a vezérkar.

Ezt tartom most is. Tudom, hogy egy-két elnökségi tag szeretne egy neves szakembert Magyarországra csábítani, de ettől még nem dőlök a kardomba, már csak azért sem, mert ez még nem jelent semmit. Annyit azonban hadd fűzzek hozzá: végre állandóságot képvisel a válogatott, nem biztos, hogy erről az útról le kell téríteni.

Akkor is rábólintana a hosszabbításra, ha egy szakmai igazgatót helyeznének ön fölé?

Ha egy világszerte elismert szaktekintélyt szerződtetne az MLSZ, az ellen nem ágálnék. Nincs annál jobb iskola, mint mondjuk Marcelo Lippitől tanulni.

És ha egy „középkategóriás” szakvezető lenne a főnöke?

Kifogásom ez esetben sem lenne. A mi helyzetünkben nem árt szerénynek maradni.

Az elmúlt napokban hányszor tárgyalt Kisteleki Istvánnal?

Egyszer sem, ugyanis az elnök úr is tartja magát a december tizenharmadikához, és én is.

Ha ismét felkérik a válogatott vezetésére, még mindig az első vagy már a harmadik megbízásának tekinti-e majd?

Az elsőnek – és a harmadiknak is. Először egy meccsre szólt a megállapodás, aztán egy évre. Előbb kilencven percünk volt arra, hogy bizonyítsuk, vannak fiataljaink, akikre lehet építeni a jövőt, majd háromszázhatvanöt napunk, hogy a lerakjuk az alapokat. A harmadik fázis lenne a nagyobb előrelépés, amiben a magam részéről biztos vagyok. A kérdés már csak az: bennem bíznak-e?

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
5 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
5 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
5 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik