Mire lesz elég az egyéni csúcs?

KOVÁCS ERIKAKOVÁCS ERIKA
2007.12.10. 23:52
Címkék
Tavaly decemberben Gyurta Dániel visszatalált korábbi önmagához, kimászott abból a meglehetősen mély gödörből, amelybe az athéni olimpia után került. A rövid pályás Eb-n, Helsinkiben 200 méter mellen megnyert aranyérme legalábbis ezt bizonyítja. Gyurta a tavalyihoz hasonlóan szeretné zárni az évet.

Gyurta Dániel nem fogadkozik, és nem is foglalkozik a riválisokkal, csakis magára figyel. Úgy tetszik, számára ez a helyes út, hiszen edzője, Széles Sándor, és Kiss László szövetségi kapitány is a legnagyobb elismeréssel beszélt Gyurta edzésmunkájáról és az általa úszott időkről.

Örülök annak, hogy elismerik a munkámat, nem élem meg teherként, hogy a szövetségi kapitány engem is aranyvárományosként említett korábban – mondta Gyurta Dániel. – Ez csak annak teher, akinek a vállát nyomja – nekem nem.

Az sem nyomasztja, hogy kétszáz méter mellen címvédőként száll medencébe?

Higgye el, hogy nem. Nagyon jó lenne ismét aranyérmesnek lenni, de számomra sokkal fontosabb, hogy megússzam az egyéni legjobbamat – ez esetben már elégedett leszek magammal.

És ha nem úszik ilyen jó időt, de aranyérmes lesz?

Ne szaladjunk ennyire előre! Nem gondolkozom helyezésekben, a legfontosabb tényleg az, hogy egyéni csúcsot ússzak kétszázon. Ha jóstehetség lennék, akkor most azt is meg tudnám mondani, hogy ez mire lesz elég Debrecenben. De nem vagyok jövőbe látó.

Az időeredményei biztatóak, edzője teljes mértékben elégedett a felkészülésével.

Az edzéseken valóban jó időket úsztam, de nem tudhatjuk, hogy a vetélytársak mire lesznek képesek.

Figyeli őket év közben?

Nem, csak magamra figyelek, arra, hogy minél jobb legyek. Csalóka is lenne, ha a vetélytársak eredményeit nézegetném, hiszen egy-egy nagyobb versenyen sok apróság dönthet. Így lesz ez Debrecenben is.

Ha már a cívisvárost említi: újabb hazai rendezésű kontinensbajnokságon szerepelhet. A tavalyi, budapesti nagymedencés kontinensviadal sajnos nem úgy sikerült, ahogyan azt szerette volna...

…de ez legkevésbé sem a közönségen múlt. Nem voltam túl jó formában, ám még így is éreztem a nézők biztatását, sőt kifejezetten feldobott az ottani hangulat. Nem nyomaszt a tavalyi, kissé rosszul sikerült verseny, és most azon leszek, hogy megpróbáljam pótolni azt, amit a Margitszigeten elmulasztottam.

Kizárólag a kétszáz méteres mellúszásra koncentrál?

Elindulok száz mellen is, de ahhoz, hogy ezen a távon is legyen esélyem közel kerülni az élmezőnyhöz, még erősödnöm kell. Ettől függetlenül itt is megpróbálok minél tovább jutni, de ha reális akarok lenni, akkor azt kell mondanom: száz mellen egyelőre még a döntőtől is meglehetősen messze állok.

Legfrissebb hírek

Lemondott Szöllősi György és a Magyar Sportújságírók Szövetségének teljes elnöksége

Egyéb egyéni
5 perce

Hadfi Gréta: A címeres mezért dolgozom napról napra

Kézilabda
18 perce

Dejan Sztankovics lemondott a Crvena zvezdánál a BL-kiesés után

Bajnokok Ligája
29 perce

Takács Boglárka a legjobb idővel elődöntős 200-on

Atlétika
35 perce

Így hagyhatja el Verstappen a Red Bullt – a kilépési záradékok titkai

F1
36 perce

„Tudom, hol a helyem” – a 18 éves Lukácsi Gábor is a kosárlabda-válogatottal készül

Kosárlabda
44 perce

Ronaldinho is beszáll?! A fennmaradásért harcol a francia kosárbajnok

Kosárlabda
49 perce

Honfitársa pótolja Cucurellát a Chelsea-nél; az Inter ajánlatott tett a Tottenhamnek – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
1 órája