Nem csak a trió létezik

I. SZ.I. SZ.
2007.12.14. 00:20
Címkék

A Boston Celtics végérvényesen visszaverekedte magát a legnagyobbak közé. A húsz meccs után 18 győzelemmel és két vereséggel álló gárda azzal még nem sokat bizonyított, hogy hazai pályán 90–78-ra legyőzte a Sacramentót, ám ahogy ezt tette, az mindent elárul. A Kevin Garnett, Paul Pierce, Ray Allen trió a szokásosnál kevesebbet vállalt, és az újonc Glen Davis kezébe adta az irányítást. A második körben draftolt csatár először attól is alig kapott levegőt, hogy az ágyszerelés közben ujjsérülést szenvedő Kendrick Perkins helyén – rövid pályafutása során először – kezdhetett, de összekapta magát, és 16 pontjával, valamint 9 lepattanójával oroszlánrészt vállalt az egyébként kötelező győzelemből. A Celtics továbbra is veretlen hazai pályán (rajta kívül ezzel csak a San Antonio büszkélkedhet), míg a Kings egyedüliként a ligában nyeretlen idegenben.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
3 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája