Csúcscsaták áldozattal

FAZEKAS ZOLTÁNFAZEKAS ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2007.12.17. 23:30
Címkék
Egy súlyos és több könnyebben sérült áldozata van a Premier League vasárnapi két csúcstalálkozójának – fogalmazhatnánk kórházi jelentést a Liverpool–Manchester United és az Arsenal–Chelsea mérkőzés után. John Terry járt a legrosszabbul, hiszen az angol válogatott és a londoni derbin elbukó „kékek” csapatkapitánya lábközépcsonttörést szenvedett, s előreláthatólag hat hétre kidőlt. Noha a két győztes, az Arsenal és az MU ellépett üldözőitől, a négy menedzser szerint a bajnokság továbbra is nyílt.

Egészen kivételes dolog történt a Premier League-ben a vasárnapi csúcsmeccseket (Liverpool–Manchester United 0–1, Arsenal–Chelsea 1–0) követően. Az első négy helyezett – azóta a Liverpoolt kiszorította közülük a Manchester City – 17. fordulóbeli, egymás elleni csatája után egybecsengett mind a négy gárda menedzserének mondanivalója, amire korábban még sosem volt példa. Mindannyian úgy vélték, hogy a mostani eredmények egyáltalán nem befolyásolják a bajnoki cím végkimenetelét, mert még mind a négy együttesnek van esélye az aranyérem megszerzésére jövő májusban. Az éllovas Arsenal szakvezetője, Arsene Wenger nyilatkozatával a másik három edző is egyetértett.

„Egy ponttal vezetünk a Manchester United előtt, nekünk ez a legfontosabb – mondta a francia szakember. – Ugyanakkor a Chelsea és a Liverpool játéka egyértelművé tette számomra, hogy ez a két csapat ugyanolyan eséllyel harcol a bajnoki címért, mint mi és a Manchester. A Chelsea megmutatta, hogy nagyon egységes és erős, a Liverpool pedig még mindig formálódik, és azt sem szabad elfelejteni, hogy a Unitednek szerencséje volt ellene. Amióta Premier Leaguenek hívják az élvonalat, még sosem volt ennyire kiegyensúlyozott a helyzet.”

A jelenlegi szituáció a pontok tekintetében a következő: az Arsenal eggyel előzi meg a második Manchester Unitedet, hattal a harmadik Chelsea-t, héttel a negyedik Manchester Cityt és tízzel az ötödik, ám egy meccsel kevesebbet játszó Liverpoolt.

A két szuperrangadó színvonala viszont elmaradt a várakozásoktól, látványos foci helyett kemény és néhol alattomos belépők, rugdosódás és feszültség jellemezte a találkozókat. Ennek látta kárát a vasárnap legnagyobb vesztese, John Terry. A Chelsea és az angol válogatott csapatkapitányát a 38. percben le kellett cserélni, miután az elefántcsontparti Emmanuel Eboué letalpalta. A hétfői röntgen lábközépcsonttörést mutatott ki a 27 éves játékos jobb lábfején, így a védő előreláthatólag hat hétig lesz harcképtelen. A „tettes” sem járt jól, az Arsenal jobbszélsője térdszalaghúzódással került kórházba, s ő is többhetes kényszerpihenőre számíthat.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: lejátsszák az első mérkőzéseket a téli olimpián

Birkózás
10 perce

A kapus, akit szerettek az emberek – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
11 perce

Hajrá, előrébb! – Malonyai Péter jegyzete

Vízilabda
13 perce

Eb-döntőben a női pólósok!; Gruber Zsombor: Varga Barnabás örököse akarok lenni

E-újság
20 perce

Az utolsó kosárral kapott ki a Real Athénban, a Maccabi dudaszós dobással verte meg a Partizant

Kosárlabda
30 perce

Az Arsenal másodszor is legyőzte a Chelsea-t, hat év után döntőzhet újra

Angol labdarúgás
44 perce

Negyeddöntős a Marseille és a Reims a Francia Kupában

Francia labdarúgás
57 perce

Elmaradt az újabb Albacete-bravúr, a Barcelona jutott a Király-kupa elődöntőjébe

Spanyol labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik