Lewis Hamilton jövőre kevesebbet tesztel

BÁLINT ANDRÁSBÁLINT ANDRÁS
2007.12.20. 00:36
Címkék
Lewis Hamilton módosítja felkészülési programját, sokkal „kényelmesebben” készül a következő Formula–1-es világbajnokságra. Az idei sorozat ezüstérmese állítja, a legutóbbi téli időszakkal ellentétben ezúttal már nem vesz részt minden teszten, másfajta edzésekkel hangol az előtte álló nagy feladatokra.

„Tavaly minden egyes tesztnapon ott voltam, már jóval a 2006-os szezon befejezése előtt, szeptembertől egészen az idén februárig” – mondta a McLaren-Mercedes brit klasszisa, aki csak az utolsó futamon, egypontos különbséggel veszítette el az összetett versenyt a Ferrarit erősítő Kimi Räikkönennel szemben.

Hamilton legutóbbi felkészülése elismerést váltott ki az ellenfelek és a szakemberek körében, sokan ennek is tulajdonították váratlanul sikeres F1-es debütálását. A brit sztár azonban úgy véli, most másra lesz szüksége ahhoz, hogy felvegye a versenyt a vetélytársakkal.

„Tavaly minden alkalommal teszteltem Pedro de la Rosa és Fernando Alonso társaságában, de az idén nincs már erre szükségem. Most az a legfontosabb, hogy kipihenjem a szezon fáradalmait, és némi időt eltöltsek a családom körében” – indokolt Hamilton.

A wokingiak csillaga úgy véli, néhány teszt kihagyásával még nem kerülhet ledolgozhatatlan hátrányba ellenfeleivel szemben.

„Napi kapcsolatban állok a csapattal, minden tesztnap végén hozzájutok a jelentésekhez. Ezután telefonos egyeztetést tartunk, amelyek során megkérdezem, hol tart a csapat a felkészülésben” – zárta a Daily Mailnek

adott rövid interjúját a brit F1es szurkolók első számú kedvence.

Lewis Hamilton egyébként a közvéleménnyel együtt a napokban tudta meg, hogy jövőre Heikki Kovalainen lesz a csapattársa, utóbbi leszögezte, egyetlen pillanatig sem aggódott amiatt, hogy nem talál magának csapatot. A finn versenyző szintén újoncként vett részt az idei világbajnoki futamokon, és a kezdeti botladozás után bizonyította, megérdemelte a lehetőséget a Renault-tól. A franciák azonban visszacsábították a kétszeres világbajnok Fernando Alonsót a McLarentől, így a szőke fiatalember mindössze négy napig volt „munkanélküli”.

„Mindent ellenőrzés alatt tartottunk. Menedzsmentem jó munkát végzett, így azonnal véglegesíthettük szerződésemet a McLarennel, amikor a Renault bejelentette Fernando Alonso megszerzését. Egy pillanatig sem kellett idegeskednem” – jelentette ki Kovalainen.

A finn versenyző az idén nem nyert futamot az F1-ben, így értelemszerűen nem is lehetett arra esélye, hogy hazájában az év sportolójának válasszák. Az autósport ottani szerelmesei bízhattak Räikkönen elsőségében, végül azonban csalatkozniuk kellett. A Formula–1 új királya ugyanis csak harmadik lett a gerelyhajító világbajnok, Tero Pitkämäki és a négyszeres vb-első sífutó, összetett Világkupagyőztes Virpi Katriina Kuitunen mögött…

Legfrissebb hírek

Ruff-Nagy Dóra: Készen állok az erős visszatérésre

Kosárlabda
1 perce

NS-infó: megszületett a megállapodás, Benbuali klubrekordért igazol Egyiptomba

Labdarúgó NB I
2 perce

Izgatott és sikerre éhes a Ferencvárostól távozó Gruber Zsombor

Légiósok
1 órája

Tekintse meg Csongvai Áron első franciaországi gólpasszát!

Légiósok
1 órája

Győri-Lukács Viktória: Jó lenne, ha már kezdődne az idény

Kézilabda
1 órája

Gróf Dávid aranyérmesként jutna vissza az élvonalba a diósgyőriekkel

Labdarúgó NB II
1 órája

A DVTK-tól távozott U-válogatott védő Olaszországban folytatja – hivatalos

Légiósok
2 órája

Skribek Alen: Újabb ajtók nyílhatnak meg, ha jól játszom

Légiósok
2 órája