Hallgatnak az olaszok

VOLESZÁK GÁBORVOLESZÁK GÁBOR
2007.12.21. 00:27
Címkék

„Nem lettünk semmivel sem okosabbak” – sóhajtozott szerda este Nagy Tamás képviselő, miután Sopron város önkormányzatának idei utolsó közgyűlésén szóba sem került a labdarúgócsapat sorsa.

Marad tehát a bizonytalanság és a tetemes adósság, amelynek mértékéről hivatalos papírok hiányában csak találgatni lehet, de leszögezhető: ha 150 millió forintot mondunk, nem lövünk túlzottan mellé.

„Az önkormányzat megbízott egy pénzügyi és jogi szakemberekből álló társaságot, hogy világítsa át a futball kft.-t – mondta aztán csütörtökön Abdai Géza, Sopron alpolgármestere. – Bekérettük az összes létező dokumentumot Köteles Zsolt ügyvezető igazgatótól, hogy végre tisztán lássunk a kialakult helyzetben. Egyelőre csak sejtéseink vannak arról, mennyi lehet a klub tartozása, de remélem, a vizsgálat lezárultával már pontos információink lesznek, és elkészíthetünk végre egy intézkedési tervet. Tudom, szorít bennünket az idő, ezért még az ünnepek alatt is dolgozunk.”

Persze az áldatlan állapotok rögvest megszűnnénnek, ha felbukkannának végre az olaszok – pénzeszsákkal a hátukon.

„Higgye el, minden követ megmozgatunk, hogy fel tudjuk venni a kapcsolatot a többségi tulajdonos Carrefur Ltd. ügyvezetőjével – mondta Abdai Géza. – A társaságot képviselő ügyvédet is felkerestük már, de ő sem jár sikerrel.”

Pedig ha végre el lehetne érni a tulajdonosokat, akkor például nekik szegezhetnénk a kérdést: mi van azokkal a hitelekkel, amelyek felvételi kérelmét (állítólag) két fővárosi bank is elfogadta már, s csak a pénz folyósítására kell várni – december eleje óta…

Köteles Zsolt, a csapat ügyvezetője elárulta, hogy a szakmai igazgató, Salvatore Trunfio sincs már Sopronban (igaz, ő egyébként sem nyilatkozik pénzügyekről…): „Legutóbb azt

mondták, hogy december huszonhatodikán vagy huszonhetedikén eljön végre az alelnök, de annyiszor áltattak, hogy jómagam is csak azt hiszem el, ami már megtörtént…”

A soproniak pedig azt sem.

Legfrissebb hírek

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
19 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
23 perce

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
34 perce

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
41 perce

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
1 órája

Tóth Balázs: Sajnos túl könnyű gólt kaptunk

Magyar válogatott
1 órája