Cristiano Ronaldo: a klasszis nagy napja

GYÖNGYÖSI BALÁZSGYÖNGYÖSI BALÁZS
2007.12.23. 23:47
Címkék
Nem villogott vasárnap délután a Manchester United, mégis hozta a kötelezőt. A „vörös ördögök” az Everton elleni 2–1-es sikerrel tették teljessé a tervet, a Liverpool után David Moyes együttesét is térdre kényszerítették. Így csak szombatról vasárnapra volt négy pont az Arsenal előnye, az első számú trónkövetelőt nem hagyta meglógni a bajnoki címvédő.

Steven Pienaar nem akarta elrontani a manchesteri tábor karácsonyát.

A végjátékban teljesen feleslegesen szabálytalankodott a büntetőterületen belül, ezzel tulajdonképpen ő „harcolta ki” a mindent eldöntő tizenegyest a hazaiaknak: az Everton 25 esztendős dél-afrikai válogatott középpályása egyetlen meggondolatlan mozdulattal 88 percnyi megfeszített munkát tett tönkre.

Tény, a kisebbik liverpooli alakulat az Old Traffordon jóval többet tett a totógyilkos vendéggyőzelemért, mint amennyi előzetesen, az erőviszonyok ismeretében várható volt. Kitehette volna az ablakba (az UEFA-kupaszereplést is figyelembe véve) tizenhárom mérkőzéses veretlenségi sorozatát, ha nem vállalja fel a nyílt sisakos küzdelmet.

De felvállalta, s elbukott.

Ha úgy hozta a szükség, David Moyes futballistái élő falként tornyosultak az olykor tanácstalan Cristiano Ronaldo, Wayne Rooney, Carlos Tévez trió előtt, ha viszont lehetőség volt rá, pillanatok alatt ellentámadásba lendültek.

Így született meg az első játékrész derekán egy mintaszerű akció végén Tim Cahill fejes gólja, amely hét perccel Cristiano Ronaldo szépségdíjas találata után érkezett. Már úgy tűnt, a maratoni gólcsendet senki sem töri meg, amikor a hajrában a 34 évesen még mindig szélvészgyors Ryan Giggs Steven Pienarral ütközött. A folytatást már érintettük: Cristiano Ronaldo hallatlan nyugalommal értékesítette a büntetőt, ezzel (három) pontot téve a manchesteriek igen eredményes őszi szezonjára.

Ha törik, ha szakad, nyerni kell. És így vagy úgy, végre is hajtják az előttük álló feladatot. Ez a futballóriások igazi ismérve. Az európai topligák élcsapatai közül – a teljesség igénye nélkül szemezgetve – ezt teszi hétről hétre az Internazionale, a Real Madrid vagy éppen az Arsenal. És hiába tudnak a soraikban nemzetközi szinten ismert és elismert támadókat, néha bizony a látványos játékot kénytelenek feláldozni az eredményesség oltárán.

Ezt tette vasárnap délután a Manchester United is. Mert legyen szó a Premier League-ről, a Bajnokok Ligájáról, az FA-kupáról vagy a Ligakupáról, mindig, mindenütt meg kell felelni az elvárásoknak. Csak a győzelem, a három pont számít. A sikeres szereplés pedig elképzelhetetlen olyan klasszisok nélkül, mint Cristiano Ronaldo.

A portugál labdazsonglőr még csak 22 esztendős, de már hazája válogatottjában és a Manchester Unitedben is évek óta vezéregyéniség. Egy váratlan megoldással, egy pimasz trükkel az éppen gyengébben teljesítő, formán kívüli társakat is lázba hozza, átsegíti a holtponton a csapatot.

Kevesen csinálnák utána.

Az első félidő közepén akkora gólt ragasztott ballal a jobb felső sarokba, hogy az még az Aranylabdával elismert Kakának is becsületére vált volna. A találkozó végén pedig Cristiano Ronaldo ismét igazolta, már nem az a forrófejű futballista, aki a németországi világbajnokság angol–portugál negyeddöntőjén provokatív viselkedésével magára haragította a brit sajtót. Lehiggadt, a kritikus pillanatokban pedig a külvilágot kizárva csak az előtte álló feladatra koncentrál. Ezúttal lehelyezte a labdát a tizenegyespontra, és azt tette, amit tennie kellett.

A BL-meccseken sem remeg meg a lába. Lisszabonban aligha felejtik el, hogy november 27-én, a Sporting elleni csoporttalálkozó a ráadásában lőtt góljával megpecsételte nevelőegyesülete sorsát.

Legfrissebb hírek

Schäfer úszósapkában, csodálatos molinó a szurkolóktól – galéria

Magyar válogatott
10 perce

Női vízilabda ob I: a Ferencváros kilenc góllal verte a Szegedet

Vízilabda
19 perce

Nagy Kristóf bravúrjaival ferencvárosi győzelem az újonc ellen az osztrák hokiligában

Jégkorong
28 perce

Asztalitenisz: András Csaba egyesben és párosban is győzelemmel kezdett

Egyéb egyéni
30 perce

Triatlon: Hóbor Zalán U23-as vb-bronzérmes!

Egyéb egyéni
37 perce

Új fejlemények Demjén Patrikról: több hónapos kihagyásra számíthat a kapus

Labdarúgó NB I
47 perce

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2 órája

Pátkai Máté: A saját szögletzászlónknál elvégzett bedobásnál is Szoboszlai Dominikot kerestük

Magyar válogatott
2 órája