Olcsóbb helyre költöznek

Sz. G.Sz. G.
2007.12.23. 23:47
Címkék

Nem szűnnek a magyar súlyemelés gondjai, krónikus fájdalmak gyötrik a sportágat. A szövetség élére valamivel több mint két esztendeje megválasztott Fehér Tamás elnök, valamint Halász István főtitkár legjobb tudásával igyekszik lavírozni a megannyi akadály között, ám azonkívül, hogy valahogy rendezték a sorokat, és életben maradt az athéni olimpia után már-már végveszélybe sodródó súlyemelés, sok örömben nem volt részük. Egyelőre egyetlen pekingi kvóta sincs, miközben a szövetséget elemészti a pénzhiány. Nem sikerült érdemben szponzorokat felkutatni, a sportág jövőre 30 százalékkal kevesebb juttatást kap a MOB-tól, mint 2007-ben, és az olimpiai szervezet által kiosztott pluszpénzből sem részesült. Az MSSZ mintegy hárommillió forintot költ csak arra, hogy a Sportok Házában 75 négyzetméteres területet béreljen, ami önmagában 55 százalékát teszi ki a szövetség 5.5 milliós működési költségének. A vezetők most a költözés mellett döntöttek, és február 1-jétől a város távolabbi részén mindössze 42 négyzetméteres ingatlant bérelnek feleakkora összegért. Az MSSZ-ben rengeteg a munka, de csak a titkárnőt tudják fizetni, még a főtitkár is csak útiköltségre tart igényt, mert vidékről jár be dolgozni. A nehézségek ellenére a még megszerezhető olimpiai kvóták reményében a tavaszi római Európabajnokságon teljes csapatot indít a szövetség, amely a részvételbe gyakorlatilag a jövőre elkölthető összes pénzét beleöli. Még szerencse, hogy a NUPI-keret jóvoltából az utánpótlásversenyek anyagi háttere már most biztosítottnak tűnik, persze dőzsölésről egyáltalán nincs szó.

Legfrissebb hírek

„Szoboszlai-dupla és egy Kerkez-gól, 3–0-ra nyerünk!” – a magyar drukkerek optimisták a meccs előtt

Magyar válogatott
47 perce

Férfi kosárlabda NB I: otthon nyert a Szolnok és az Alba is

Kosárlabda
52 perce

Pierce Charles kivédte Kvarachelia büntetőjét, testvére, Shea pedig a 99. percben győztes gólt szerzett!

Minden más foci
54 perce

Tíz gólt rámolt be az Acélbikák kapujába a Gyergyó, idegenben gálázott az UTE az Erste Ligában

Jégkorong
57 perce

Izgalmas meccsen verte a Fradi az Egert a kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája

Redzic, Szoboszlai és Lukács játszik elöl – kezdőcsapatok

Magyar válogatott
1 órája

A címvédő lengyelek az első döntősök a férfi röpi Eb-n

Röplabda
1 órája

Az Al-Ahli sem okozott gondot a Veszprémnek a klub-vb-n

Kézilabda
1 órája