Nem adnák az érmeiket

M. A.M. A.
2007.12.28. 22:45
Címkék

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság nehezen fogja visszaszerezni a sydneyi olimpián átadott női váltóérmeket. Marion Jones beismerése után öt számban is újra kell írni a 2000-es játékok eredménylistáját, többek között törlik az amerikaiak 4x400 méteren elért első és 4x100 méteren elért harmadik helyezését. Jones hosszas tagadás után októberben ismerte el, hogy éveken át élt tiltott teljesítményfokozó szerekkel, s hogy már a sydneyi olimpiára is ezek segítségével készült fel. Természetesen megfosztották a címeitől, s vissza is szolgáltatta az érmeit, ám a csapattársait nem könnyű rávenni ugyanerre. Arra hivatkoznak, hogy a Sydneyben győztes férfi 4x400 méteres staféta tagjai is megtarthatták őket, annak ellenére, hogy kiderült, a csapat egyik tagja, Jerome Young jogtalanul indult a játékokon, mert előzőleg lebukott egy hazai doppingvizsgálaton. A Nemzetközi Sportdöntőbíróság akkor úgy vélekedett, hogy a 2000-ben érvényben lévő szabályok miatt az érem a csapattársaktól nem vehető vissza.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
35 perce

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
3 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
3 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
3 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
3 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
3 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
3 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
3 órája