Persson készülhet Pekingre

MTI MTIMTI MTI
2008.01.06. 23:10
Címkék

Hatodik olimpiájára készülhet Jörgen Persson, a svédek veterán exvilágbajnoka, miután a Nemzetközi Asztalitenisz-szövetség (ITTF) úgy döntött, hogy nem kell ki-ki meccset játszania a pekingi részvételért a szintén hatodik ötkarikás szereplésére hajtó belga Jean-Michel Saive-vel. A két klasszis holtversenyben szerezte meg a 20. pozíciót azon a listán, amelynek éppen az első 20 helyezettje kvalifikálta magát automatikusan az augusztus 8-án kezdődő játékokra. A szabályok szerint így különmeccset kellett volna vívniuk a részvételi jogért, az ITTF azonban újraszámolta a ranglistapontokat, s kiderült: a 41 éves Perssonnak 11 957.50, riválisának pedig „mindössze” 11 957.25 pontja van, így 0.25 pontos előnyével a skandináv már pekingi induló. Saive az áprilisi, nantes-i európai vagy a májusi, Budapesten rendezendő világselejtezőn harcolhatja ki a kvótát. Az asztalitenisz 1988-ban szerepelt először az olimpia műsorán, Persson és Saive eddig minden alkalommal ott volt a mezőnyben.

Legfrissebb hírek

Szalai és Pető is duplázott, a Paks hatgólos meccsen győzte le a Ferencvárost

Labdarúgó NB I
9 perce

Atlétikai ob: Halász Bence ismét egyre közelebb a 82 méterhez

Atlétika
19 perce

Nem bírt az FCSB-vel a Csíkszereda; nyert első hazai meccsén a Sepsi

Minden más foci
25 perce

Pogacar fontolgatja, hogy rajthoz áll az idei Vueltán is – sajtóhír

Kerékpár
57 perce

Kajak-kenu: huszonegy magyar érem vasárnap a szegedi korosztályos Eb-n

Utánpótlássport
58 perce

Három pontot ért a remek fejes Soroksáron

Labdarúgó NB II
1 órája

Iván duplájával győzött a Gyirmót a Csákvár ellen

Labdarúgó NB II
1 órája

Verstappen versenye a túlélésről szólt, de dobogóra állt a Magyar Nagydíjon

F1
1 órája