„Érdekelne ez a feladat”

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
2008.01.09. 00:41
Címkék
A Nemzeti Sport után immár a belga újságok is azzal foglalkoznak, hogy Franky Vercauteren lehet Magyarország szövetségi kapitánya. A jelöltek száma közben háromra csökkent: a hírek szerint az Anderlecht korábbi szakvezetője mellett a norvég Trond Sollied és Várhidi Péter számíthat arra, hogy felkérik a nemzeti együttes irányítására.

Lapunkon kívül a La Capitale keddi száma is arról számolt be, hogy a következő mérkőzésre (február 6-án a ciprusi tornán Szlovákia lesz az első ellenfél) már Franky Vercauteren készítheti fel a magyar válogatottat. Noha a legutóbb az Anderlecht élén álló tréner kinevezését a belga zsurnaliszták sem kezelték kész tényként, tudni vélik, hogy ő Kisteleki István első számú jelöltje. Hogy ez valóban így van-e, arról személyesen a korábbi 63-szoros válogatott labdarúgót faggattuk.

Aligha lepem meg a kérdéssel: ön lesz Magyarország szövetségi kapitánya?

Erre csak azt mondhatom önnek, amit a belga újságíróknak is: nem szolgálhatok konkrétumokkal – válaszolta megkeresésünkre az 51 éves szakember. – Bár nyilván jobban hangzana, ha most azt állítanám, meglátogatott a magyar szövetség elnöke, tett egy hízelgő ajánlatot, és én örömmel elfogadtam, de be kell érnie azzal, hogy engem nem keresett senki ez ügyben.

Egy magára valamit is adó edzőnek van ügynöke.

Hűha, akkor sürgősen kell kerítenem egy menedzsert… A viccet félretéve: külön pártfogóm nincs, viszont akadnak olyan emberek, akik képviselik az érdekeimet. Engem ugyan még egyikük sem értesített erről a lehetőségről, de el tudom képzelni, hogy a magyar szövetség felvette a kapcsolatot valamelyikükkel.

Beszéljünk nyíltan: ha holnap megcsörrenne a telefonja, és a vonal másik végén bizonyos Kisteleki István afelől érdeklődne, elvállalná-e a magyar együttes irányítását, mit felelne?

Azt, hogy üljünk le tárgyalni, mert érdekelne ez a feladat.

A La Capitale információja szerint ezen már túl vannak: a kollégák megírták, hogy a napokban Budapesten járt.

A családtagjaim életére megesküszöm, hogy nem.

Akkor hol találkoztak? Pécsett, Debrecenben, esetleg Békéscsabán?

Higgye el, hogy sehol. Belgium – Magyarországhoz hasonlóan – kis ország, a pletykák alighanem itt is olyan gyorsan


folytatás a 3. oldalon
Legfrissebb hírek

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
25 perce

Jó reggelt, jó szurkolást! Három mérkőzéssel folytatódik a világbajnokság

Foci vb 2026
43 perce

Mexikóvárosban rendkívüli intéézkedéseket vezettek be a világbajnokság miatt

Foci vb 2026
59 perce

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
5 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
6 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
6 órája

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
6 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik