„Érdekelne ez a feladat” (folytatás)

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2008.01.09. 00:41
Címkék
A Nemzeti Sport után immár a belga újságok is azzal foglalkoznak, hogy Franky Vercauteren lehet Magyarország szövetségi kapitánya. A jelöltek száma közben háromra csökkent: a hírek szerint az Anderlecht korábbi szakvezetője mellett a norvég Trond Sollied és Várhidi Péter számíthat arra, hogy felkérik a nemzeti együttes irányítására.

terjednek, mint ott. Hogy mást ne mondjak, ugyanazok a lapok, amelyek most arról tudósítanak, hogy legközelebb Magyarországon dolgozom, korábban két-három klubcsapattal boronáltak össze. Ehhez képest itt állok munka nélkül…

Portugália, Svédország, Dánia, Albánia és Málta. Tudja, miért soroltam fel ezeket az országokat?

Ha jól sejtem, a magyar együttes velük találkozik a világbajnoki selejtezősorozatban.

Jól sejti. Netán utánanézett már?

Nem húz be a csőbe…

Szóval?

Szóval ez egy olyan csoport, amelyből tovább lehet jutni. Még akkor is, ha a magyar futballt sajnos nem jegyzik olyan magasan, mint évtizedekkel ezelőtt, és még akkor is, ha a legszűkebb elithez tartozó csapatokon kívül senki sem veheti biztosra a vébérészvétel kiharcolását.

Ismeri a labdarúgásunkat?

A neves játékosokat, főleg a Belgiumban légióskodókat igen, az utóbbi időszak eredményeit szintúgy. Jó barátom Valére Billen, aki nem is olyan rég Újpesten ténykedett, ha úgy alakul, bizonyára ellát majd néhány hasznos információval. Sietve teszem hozzá, egyelőre nem hívtam fel, hogy ossza meg velem tapasztalatait.

Akadhat még egy súgója: amíg november közepén szerződést nem bontott az Anderlechttel, Juhász Rolanddal nap mint nap együtt dolgozott.

Jó viszony volt köztünk, a csapat erősségei közé tartozott, nem véletlen, hogy nemrég hosszabb távra kötelezte el magát a klubhoz.

Mit gondol, pályafutása során lesz még rá módja, hogy a kezdő tizenegybe jelölje a védőt?

Újabb ravasz próbálkozás… Maradjunk annyiban: ha komolyra fordul a dolog, vagyis valóban engem akar a magyar szövetség, és minden részletben megállapodunk, akkor, de csakis akkor visszatérhetünk arra, hogy Roland játszik-e nálam.

Tegyük fel, választhatna a Mouscron és az MLSZ ajánlata között. Maradna Belgiumban, vagy repülne Magyarországra?

Úgy vélem, annál nagyobb megtiszteltetés nincs, mint ha valakit szövetségi kapitánynak kérnek fel.

Csakhogy nem mindegy, hogy Brazíliába, Angliába vagy éppen Magyarországra.

Tényleg nem, ám ha valamiben biztos vagyok, az az, hogy brazil vagy angol kapitány sosem leszek…

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
3 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
6 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
6 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
6 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
6 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
7 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
7 órája
Ezek is érdekelhetik