Az Inkák útján a Dakar?

MTI MTIMTI MTI
2008.01.10. 23:20
Címkék

A perui kormány egyeztet a chilei illetékesekkel arról, hogy jövőre a szomszédos országon is áthaladhasson a Dakarrali. Jóváhagyás esetén a világ legnagyobb terepversenyére, amely az idén biztonsági okokból elmaradt, argentin, chilei, bolíviai, brazil és perui szakaszokon kerülne sor 2009-ben. Arturo Woodman, a Perui Sportintézet elnöke azt mondta, nagy tapasztalatuk van raliviadalok szervezésében, hiszen több mint negyven esztendeje sikerrel rendezik meg az „Inkák útja” erőpróbát. Az andokbeli ország sportéletének első számú irányítója hozzátette, hogy Henry Bradley, a volt kiváló pilóta lesz a koordinátor az ügyben. Az idén elmaradó versenyt pótlandó több elképzelés is felvetődött: a dpa német hírügynökség magyar médiaforrásokra hivatkozva azt írta, hogy májusban magyar, román, szlovák és cseh útvonalakon rendeznék meg a viadalt. Szalay Balázs, a Dakar-ralit is szervező Amaury Sport Organisation (ASO) kelet-európai képviselője azt mondta, hogy egyelőre nem tud részletekkel szolgálni, és megerősíteni sem tudja a hírt. Az ASO képviselői kedden tárgyalnak Budapesten a viadal jövőjéről.

Legfrissebb hírek

Kovács István bekerült a nyári világbajnokság játékvezetői keretébe – hivatalos

Foci vb 2026
42 perce

Monte-Carlóban véget ért Sinner szenzációs sorozata

Tenisz
1 órája

Billie Jean King-kupa: tét nélküli magyar vereség Grúzia ellen

Tenisz
1 órája

Liverpooli lábnyomok: osztálykülönbség a PSG javára a BL-ben

Bajnokok Ligája
1 órája

Kézilabda: sima norvégok elleni siker az ifjúsági leányválogatottól

Utánpótlássport
1 órája

Verstappen versenymérnöke a McLarenhez szerződik – hivatalos

F1
1 órája

Asztalitenisz WTT: András Csaba férfi párosban is továbbjutott

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt a szegedi labdarúgás meghatározó alakja

Labdarúgó NB I
2 órája
Ezek is érdekelhetik