Grange visszavágott

L. Á.L. Á.
2008.01.11. 23:19
Címkék

Jean-Baptiste Grange visszavágott Daniel Albrechtnek. Pénteken a wengeni szuperkombinációban megismétlődött Beaver Creek-i csatájuk, amelyből ezúttal a francia síző került ki győztesen. Az immár kétszeres Világkupagyőztes (legutóbb az Alta Badia-i szlalomon lett első) technikai specialista Grange csak a 27. időt érte el lesiklásban, míg Albrecht a nyolcadik helyen ért célba az első felvonás során. A műlesiklófutam előtt a két versenyző között ráadásul több mint egy másodperces időkülönbség volt a svájci síző javára. Grange azonban fantasztikus szlalomot produkált (44.21), amelyet egyetlen – a franciához képest jobb pozícióban lévő – műlesikló sem tudott megismételni. Mindössze a végül az ötödik helyen záró amerikai Ted Ligety (44.88) tudott 45 másodpercen belül lavírozni a kapuk között.

Ám nem ő volt a legjobb amerikai a nap során: Bode Miller a szokásos „mindent vagy semmit” futásából a harmadik helyre érkezett. Az osztrák Benjamin Raich is elhúzta a száját Miller produkcióját látva, hiszen ezzel a negyedik pozícióba csúszott vissza. De nem kell keseregnie, mert ha nem is nagy győzelmekkel, de vezeti az összetett Világkupát (690 pont), a nyomában két svájci, Daniel Albrecht (526) és Didier Cuche (525). Utóbbi pedig a vasárnapi lesiklóverseny megnyerését célozta meg. Éppen ezért az osztrák Michael Walchhoferhez, Hermann Maierhez és a liechtensteni Marco Büchelhez hasonlóan tesztelésként el is indult (és győzött) a szuperkombináció lesiklórészében, ám ő is tudja:

vasárnap más ütközet vár a lesiklás nagyágyúira.

Legfrissebb hírek

Fantasztikus magyar siker a Spartathlonon – Bódis Tamás végig vezetve versenycsúccsal győzött

Csupasport
3 órája

Vasárnapi sportműsor: folytatódik a Nemzetek Ligája, román–magyar női kézimeccs a bronzért

Kézilabda
5 órája

Válogatott: Ki fog itt gólt lőni?; Apró öröm: ragadtunk a norvégokra

E-újság
6 órája

Székelyföldi újratervezés – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Üvöltés utáni csend – Kun Zoltán jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

Úgy tűnik, nem marad el az izraeli–ír meccs

Minden más foci
6 órája

Megvédték címüket a lengyelek a férfi röplabda Eb-n

Röplabda
6 órája

Az MTK támadója megsérült a szombati edzőmeccsen

Labdarúgó NB I
6 órája