Két jelölt Pécsről

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.01.14. 23:35
Címkék
Nyár végén, ősz elején lezárult az Európa-bajnoki pótselejtezők sorozata, amelyen gyakorlatilag ugyanazon a helyen zárt a magyar női és férfi kosárlabda-válogatott is – utolsóként bent maradt az Európa-bajnokság A-divíziójában. A kapitányok szerződése lejárt, a következő selejtezők idén kezdődnek, ezért szükséges a szakvezetők mielőbbi kinevezése.

Hétfő délután ülést tartott a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének szakmai bizottsága. A legfontosabb napirendi pont a szövetségi kapitányi posztra esélyes szakemberek megnevezése volt. A bizottság ajánlása alapján a pénteki elnökségi ülés hivatott arról dönteni, a jövőben kik töltik be a legfontosabb posztot.

A női válogatott pót-pótselejtezőre kényszerülése a szakág számára óriási blamát jelentett, ezért valamennyi érintett szeretné, hogy a legrátermettebb edző vezesse a magyar válogatottat – lehetőleg vissza az európai elitbe. A bizottság tagjai e pozíció betöltése körül vitáztak kevesebbet: Rátgéber László, a MiZo Pécs 2010 szakvezetője a jelölt. A korábban a nemzeti együttest már Európabajnokságon és vb-n is irányító mesteredző hajlik a visszatérésre, ám több kérdésben – anyagiakban és szakmaiakban egyaránt – meg kell vele állapodni.

Férfivonalon már nem enynyire egyértelmű a szakmai bizottság állásfoglalása. Annak ellenére sem, hogy Sztojan Ivkovics keze alatt markánsan formálódott a jövő magyar válogatottja, és az erősebb nem képviselőitől előzetesen nem is vártak az elért eredménynél többet. Ivkovics támogatása körülbelül nyolcvanszázalékos, ám a PVSK szakmai igazgatójának neve mellett felvetődött a Szolnokot az elmúlt szezonban bajnoki címre és Magyar Kupa-győzelemre vezető Pór Péteré is, aki a nyáron a férfiválogatott mellett eredményesen dolgozott együtt Ivkoviccsal. Mellettük egy régi „motoros”, a jelenleg Kecskeméten edzősködő Zsoldos András, valamint az újhullám jeles képviselője, az Atomerőmű trénere, Sabáli Balázs neve merült még fel.

A hírek szerint azonban utóbbi három jelölt különböző okokra hivatkozva nem vállalja a nemzeti együttes irányítását.

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
2 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
7 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
20 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
44 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája