Külföldről jön az új szakvezető

Z. A.Z. A.
2008.01.14. 23:35
Címkék

A BFC Siófok tulajdonosa, Nemes Ferenc (aki az MLSZ alelnöke is) tartja magát korábbi kijelentéséhez, azaz január 15-én nevezi meg csapata új szakvezetőjét. Mindez azt is jelenti, hogy hétfőn még a két pályaedző, Hagymási Zoltán és Balog Zoltán irányította a labdarúgók gyakorlását, a szerdán kezdődő tíznapos porecsi edzőtáborban azonban már az új tréner elképzelése szerint készül fel az együttes. Azt azért tegyük hozzá: noha Nemes Ferenc elmondása szerint minden lényeges kérdésben megállapodtak a kiszemelt edzővel, csakis a szerződés aláírását követően lehet kijelenteni, hogy megvan a Siófok új trénere. A siófoki klub első embere egyébként nem csinál titkot abból sem, hogy a leendő szakvezetővel személyesen nem egyeztetett, a tárgyalások menedzsereken keresztül zajlottak. A kérdésre, hogy a tréner beszéli-e a nyelvünket, a tulajdonos sejtelmesen azt felelte: „Tudtommal igen...”

Kézenfekvő lenne a válasz, hogy akkor kedden Zoran Kunticsot mutatják be a futballistáknak (a legutóbb a Ferencvárost dirigáló szakember korábban Bodajkon már dolgozott együtt Nemes Ferenccel), ám az elöljáró egyértelműsítette, nem az általa egyébként tisztelt szakember a jelölt. Miként az a lehetőség sem vetődött fel, hogy az ugandai szövetségi kapitány, László Csaba veszi át a szakmai munka irányítását. Csak annyival kerültünk közelebb a jelölt kilétéhez, hogy tudjuk: a trénernek éppúgy egyezségre kellett jutnia jelenlegi klubja vezetőivel (vagyis élő szerződése van), mint kellett volna Simon Antalnak az NB II-es Cegléd irányítóival, ha Nemes Ferenc őt választja.

A kiszemelt azonban országhatárokon túlról érkezik. És beszél magyarul.

Nos, késő este úgy értesültünk, a korábban a Honvédnál dolgozó olasz, magyarul jól beszélő Aldo Dolcetti kedden Magyarországra jön…

Legfrissebb hírek

Feczkó Tamás: Az élvonalban legyen DVTK–Honvéd mérkőzés!

Labdarúgó NB II
37 perce

Ázsiai Játékok: újabb világcsúcsok a női súlyemelőknél

Egyéb egyéni
56 perce

Gyönyörű „rakéta”: elképesztő dobás döntött a török kosárbajnokságban – VIDEÓ

Kosárlabda
1 órája

Bolla Bendegúz: Összességében kontrolláltuk a játékot

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt az NBA történetének első MVP-díjazottja

Amerikai sportok
1 órája

A góllövésbe belesérülő Mbappé elhagyta a válogatottat, visszatér Madridba

Francia labdarúgás
1 órája

Izgalmas meccsre számít a norvég kézikapitány a magyarok ellen

Kézilabda
1 órája

Kárpátalján némán dobbant a szív

Minden más foci
2 órája