Eddig csak a bukás volt biztos

VAJDA GYÖRGYVAJDA GYÖRGY
Vágólapra másolva!
2008.01.16. 23:24
Címkék

Számos nehéz időszakot megélt 108 éves története során a Ferencváros, ám az ellehetetlenülés, az anyagi összeomlás határához még sohasem került olyan közel, mint most. Az ország legnépszerűbb labdarúgócsapata az NB II-ben szerepel, a klub pedig majd hárommilliárdos tartozást halmozott föl. Hiába minden erőfeszítés, a befektetők nem tolonganak az Üllői úti székház bejárata előtt. A sok zavaros ügy közül minden bizonnyal az első helyre tehető az ingatlan körüli mizéria, amely négy elnök tevékenységét is alapvetően befolyásolta. Furulyás János regnálása idején kezdődött, belebukott, s ez a sors várt Ináncsy Miklósra, majd a bokszmenedzserből elnökké avanzsáló Dámossy Zsoltra is. Most Rieb Györgyön a sor: a múlt év végén úgy tűnt, irányításával megmenekül a nagy múltú klub, ám lehet, hogy negyedikként ő is elbukik az ötödik pályázat tendereredmény-hirdetése után. ½

2005.

június 20.: Először írtak ki nyílt pályázatot az Üllői út és Könyves Kálmán körút határolta hat plusz két hektáros ingatlanra.

november 17.: A KVI eredménytelennek

nyilvánította a pályázatot, mert a jelentkező TDZ Kft. nem tudta teljesíteni a kiírásban szereplő feltételeket. Ezután újrakezdődtek a tárgyalások a fővárosi klub, a KVI, a Nemzeti Sporthivatal és a Sportfolió Kht. részvételével.

2006.

április 28.: Az FTC küldöttgyűlése elfogadta az ingatlan hasznosításáról szóló új, második pályázat dokumentumát. Ezt követően a KVI meghirdette a közbeszerzési pályázatot.

június 8.: Mindössze egyetlen cég, a spanyol Torre Rioja Madrid SA jelentkezett, amelyet a pályázati eljárásban a HI Grupo Kft. képviselt.

augusztus 7.: A KVI döntése szerint érvényes, de eredménytelen volt az Üllői úti hat plusz két hektáros terület hasznosítására benyújtott pályázat. Sajtóinformációk szerint nem volt rendben a spanyolok bankgaranciája.

2007.

június 27.: A KVI harmadik alkalommal

írt ki pályázatot az ingatlanra, a befektetőnek összesen 8,2 milliárd forintot kellett (volna) kifizetnie az adásvételi szerződés megkötésekor, illetve a következő két éven belül.

szeptember 17.: Ismét eredménytelenül zárult az állami privatizációs pályázat, mert senki sem nyújtott be írásos anyagot.

szeptember 18.: Negyedszer írta ki pályázatát a KVI. A limitár 4 milliárd 164 millió 720 ezer forint volt.

A kiírás szerint a pályázónak négyszázmillió forintos ajánlattételi biztosítékot is át kellett utalnia.

október 24.: Két ajánlat érkezett a pályázatra, egy belga cég és a Kevin McCabe által vezetett angol Scarborough Holdings adta be terveit.

október 31.: Sem az angol, sem a belga pályázat nem felelt meg a kiírás követelményeinek, ugyanis egyik cég sem fizette be a 400 millió forintnyi ajánlattételi biztosítékot.

november 7.: Zelles Sándor, a KVI vezérigazgatója bejelentette, a KVI ismét – immár ötödszörre – kiírja a nyilvános pályázatot.

december 28.: A KVI egyedül az angol

Esplanade Real Estate Ingatlanforgalmazó Kft. – többségi tulajdonosa a Kevin McCabe által vezetett Scarborough Holdings – ajánlatát tekintette érvényesnek.

2008.

január 16.: A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. – a KVI jogutódja – eredménytelennek nyilvánította az ötödik pályázatot is.

KRONOLÓGIA

Eddig csak a bukás volt biztos

AMIT A TENDERRŐL TUDNI KELL

A győztes pályázónak két éven belül 1.2 milliárd forint plusz áfáért a nemzetközi szabványoknak megfelelően fel kell újítania az Üllői úti stadiont, s erre viszszavonhatatlan bankgaranciát kell adnia. A győztesnek legalább 800 millió forintért meg kell vásárolnia az FTC Zrt. 19 997 000 forint névértékű részvénycsomagját.

A teljes vételárat ténylegesen át kell utalnia, nincs mód arra, hogy ezt más fizetési megállapodással vagy beszámítással kerüljék ki. Az összegből fizetheti ki a klub tartozásait.

A pályázat győztesének legalább másfél milliárd forintot kell átutalnia a létesítményhasználati jog megváltásáért, a részvénypaketthez hasonló fizetési móddal.

Az FTC számára garantálni kell a 25 évre szóló stadionhasználati jogot, beleértve az Üllői úti irodaház rendelkezésre bocsátását a klubvezetők munkavégzésére.

Legfrissebb hírek

Későn jött a horvát gól, Spanyolország az első döntős a futsal Eb-n

Minden más foci
33 perce

„Már az elején tudtam, hogy a Salzburgot választom” – Szoboszlai Dominik útját járná be Redzic Damir

Légiósok
44 perce

Milánó 2026: norovírus fertőzött meg finn női hokisokat

Jégkorong
53 perce

Minden jel arra mutat, hogy Vonn rajthoz áll vasárnap a téli olimpián

Téli olimpia 2026
54 perce

A Puskás Akadémia 94. percben kapott góllal esett ki az ifjúsági BL-ből

Minden más foci
1 órája

Távoztak a gambiai légiósok az NB II-es Szegedtől

Labdarúgó NB II
1 órája

Az amerikai kapitány továbbjutást vár, Bardóczky Kornél meglepetésre számít a Davis-kupában

Tenisz
1 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája
Ezek is érdekelhetik