Éles József hazatér

S. J.S. J.
2008.01.26. 00:04
Címkék

Váratlan bejelentést tett Éles József, a válogatott hajdani világklasszis irányító-átlövője. A Svájcban edzősködő híresség közölte, hogy az évad közben elhagyja a svájci Endingent, és néhány napon belül hazaköltözik. Döntésének oka, hogy szerinte nincs nagy jövője a svájci középcsapatnak a jelenlegi körülmények között. Mivel az egyesület vezetőinek már be is jelentette, hogy nem hosszabbítaná meg a nyáron lejáró szerződését, az Endingen vezérkara azonnali hatállyal felmentette őt az edzői teendők további ellátása alól. Híreink szerint Éles József már kapott is magyar ajánlatokat, ám ezekről egyelőre nem óhajt beszélni. Szóba került az is, hogy a női válogatott szövetségi kapitányi tisztségére is jelölt lehet, amit óriási megtiszteltetésnek és hatalmas kihívásnak tartana. Növeli becsvágyát, hogy a női válogatott néhány játékosával már beszélt is telefonon, és a lányok állítólag nem idegenkednének attól, hogy átvegye Németh Andrástól az olimpiai selejtezőre és közvetve már Pekingre is készülő keret irányítását. „Egyelőre az a biztos, hogy februárban a családommal együtt hazaköltözöm, és nagyon boldog lennék, ha otthon találnék az ambícióimnak megfelelő munkát” – mondta Éles József.

Legfrissebb hírek

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
2 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
5 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
29 perce

Női Eurokupa: jobbak kezdtek a norvégok a bukaresti mérkőzésen

Kézilabda
29 perce

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
40 perce

Russell az élről, Antonelli a 16. helyről rajtol – Azeri Nagydíj, verseny

F1
58 perce

„Az ukrán válogatott messze nem tökéletes, de él, tele van tűzzel… Ez csodálatos” – ukrán lapvélemények

Magyar válogatott
1 órája

Átrok Zalán vezérszerepben tündökölne az U21-ben

Magyar válogatott
1 órája