Ezüstöt ért a döntetlen

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2008.01.28. 00:23
Címkék

Vasárnap „hajnali” tíz órától a tornagyőzelemért pólózott Barcelonában a magyar női válogatott. Az ellenfél a mieinkhez hasonlóan az imperiai olimpiai selejtezőre (február 17–24.) készülő Oroszország volt. Az első két fordulót mindkét együttes hibátlanul zárta, így ez a mérkőzés döntött az elsőségről; a döntetlen a jobb gólkülönbséggel álló oroszoknak kedvezett.

A magyarok kezdték jobban a találkozót, gyorsan elhúztak két góllal a tavalyi vb bronzmeccsén 9–8-ra győző riválistól, ám Oroszország már az első negyed végére egyenlíteni tudott, sőt a folytatásban ők tettek szert kétgólos előnyre. A fordulatos mérkőzésen még ezután is sikerült előnybe kerülnie Godova Gábor együttesének, ám az összecsapás végén egy kivédekezett támadást követően újra az oroszok elé került a labda, akik ezúttal nem hibáztak, és egyenlítettek. Egytámadásnyi ideje maradt a magyar válogatottnak, gólt azonban már nem tudott lőni, maradt az orosz tornagyőzelmet jelentő döntetlen.

„Vasárnap játszottunk legjobban, ami a csapatjátékot illeti, de sajnos ezen a napon követtük el a legtöbb egyéni hibát is – mondta Godova kapitány. – Összességében hasznos volt a három nap, ráadásul azért vannak ezek a tornák, hogy játékba lendüljünk, ezt pedig jól szolgálták a mérkőzések.”

Ha az elsőséget nem is sikerült megszerezniük a magyaroknak, a torna legjobb játékosának járó díjat hazahozhatták, mivel a szervezők Valkai Ágnest választották a legjobbnak. A Roma légiósa emellett – Drávucz Ritával holtversenyben – az orosz Szofja Konuh (10 gól) mögött 8 találatával második lett a góllövőlistán.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik