Forog a mókuskerék

R. B. B.R. B. B.
Vágólapra másolva!
2008.01.31. 23:16
Címkék

Múlt pénteken dőlt ágynak a tavalyi vb-3. helyével olimpiai kvótát szerző Baczkó Bernadett. Az 57 kilós dzsúdós csaknem egy hetet hagyott ki, de a válogatott csütörtöki keretedzésén már ő is ott volt a tatamin. „Szerdán újrakezdtem a tréningeket, óvatosan viszszaszállok a mókuskerékbe – mondta a KSI versenyzője. – Az alapozás végén az influenza ráment a gyomromra, elég kellemetlen volt, de még belefér. Inkább most legyek beteg, mint az áprilisi Eb előtt. Az edzések mellett vizsgáim is voltak januárban, talán a fáradtság miatt is kaphatott el a vírus.” Baczkó az idén először a február 16–17-én sorra kerülő budapesti Hungária-kupán áll rajthoz, akkorra igyekszik százszázalékos állapotba kerülni, hangsúlyozta azonban, a magyarországi, majd az azt követő varsói viadal is csak az Eb-felkészülést szolgálja.

Legfrissebb hírek

Őrületes, végletekig kiélezett mérkőzésen a Steelers ellökte a Lionst a rájátszástól – videók

Amerikai sportok
1 órája

Hétfői sportműsor: olasz Szuperkupa-döntő Rijádban

Minden más foci
4 órája

Schäfer András: Ez a legjobb válogatott, amiben valaha játszottam…; Koch Máté: Vissza az elitbe!

E-újság
4 órája

Varsó nem Budapest – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
4 órája

Na, ez jobb foci! – Vincze András jegyzete

Labdarúgó NB I
4 órája

Raphinha és Yamal gólja döntött, a Barca nyert az 50 percet tíz emberrel játszó Villarreal otthonában

Spanyol labdarúgás
4 órája

A Carolina legyőzte a Tampa Bayt, és lépéselőnybe került a csoportgyőzelem szempontjából – videó

Amerikai sportok
5 órája

Kézilabda: Nagy Benedek 12 védéssel járult hozzá csapata győzelméhez – körkép

Kézilabda
5 órája
Ezek is érdekelhetik