Monaco csak álom marad

2008.02.09. 23:46
Címkék

Csaknem egy esztendővel az Írországban rendezett U19-es Európa-bajnokságot követően nagy változás történt Nagy József életében. A Ferencváros 20 esztendős védőjét a nyáron ugyan még a francia AS Monaco tesztelte, most azonban a klubja fél évre kölcsönadta az NB II Nyugati csoportjában szereplő Kozármisleny SE-nek. „Még a menedzserem sem tudja, miért nem szerződtettek a franciák, ám ezzel már nem foglalkozom – mondta Nagy József. – A legfontosabb most, hogy Kozármislenyben végigfutballozhatom az idényt. Csank János vezetőedző ugyanis közölte, a tavasszal nem férek be az FTC kezdőcsapatába, viszont a fejlődéshez folyamatosan kell játszanom. Nos, szóba került, hogy Soroksáron futballozhatok, de mivel Bene Ferenc, aki korábban a Fradinál is edzősködött, megkeresett, nem kérdés számomra, hol folytatom, vagyis a Kozármislenyt választottam.”

Legfrissebb hírek

A Kisvárda és a Mosonmagyaróvár is egy góllal kapott ki otthon a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
3 perce

Piros Zsombor a negyeddöntőben búcsúzott Pozsonyban

Tenisz
14 perce

Rövid pályás ob: újabb három győzelemmel Ugrai Panna már tíz aranyat szerzett

Úszás
14 perce

Skribek Alen győztes gólt szerzett a Neftciben – videó

Légiósok
20 perce

Újra teljes a mezőny – Sao Pauló-i Nagydíj, 2. szabadedzés

F1
25 perce

Dupla Tízes: a BL-ben visszatért az Álmok Színháza, de vajon meddig?

Bajnokok Ligája
29 perce

„A győzelem egy darabját elvettétek a csapattól” – Kubatov Gábor a kirekesztő rigmusokat skandáló fradistáknak üzent

Európa-liga
34 perce

Junior Davis-kupa: győzelem a helyosztón

Utánpótlássport
52 perce