Bánka Kristóf emlékére

2008.02.10. 23:10
Címkék

Az Újpest FC és a Bánka család alapítványa az idén is megrendezi a Bánka Kristóf-futballtornát, ezzel állítva emléket a két évvel ezelőtt tragikus hirtelenséggel, 24 éves korában elhunyt játékosnak. A vasárnap 14 órakor kezdődő eseményen Bánka Kristóf egykori csapatai, az Újpest, az MTK, a Nyíregyháza, a REAC és a BKV Előre mellett részt vesz a Vác is, amely halála előtt szerződéskötésről tárgyalt a labdarúgóval. A Körcsarnokban két csoportban küzdenek a csapatok, s az első kettő jut az elődöntőbe. Az esemény bevételét a Bánka Kristóf Alapítvány kapja, amelynek célja, hogy olyan fiatal labdarúgókat támogasson, akiknek önhibájukon kívül megtörik a karrierjük. A torna győztese egy tíz kilogrammos, Bánka Kristófot mintázó bronzszobrot kap, és díjazzák a kiemelkedő játékosokat is. A kiírás érdekessége, hogy a csapatok keretében öt U19-es és három U17-es korosztályba tartozó labdarúgónak is szerepelnie kell. A tornán bemutató mérkőzést játszik az öregfiúk-válogatott és az Újpest korábbi sztárjaiból álló csapat.

Legfrissebb hírek

A német szövetségi kormány nem akar lemondani a hokivébéről

Jégkorong
2 perce

Mourinho Cristiano Ronaldóról: Ha elköszön a futballtól, ne úgy történjen, mint tegnap

Spanyol labdarúgás
21 perce

Camara bemutatkozik a Formula–1-ben – Sao Pauló-i Nagydíj, 1. szabadedzés

F1
22 perce

Az üzbég Djuraev világcsúcsokkal diadalmaskodott

Egyéb egyéni
29 perce

Manchester United, Juventus, Newcastle, Milan – Ön szerint melyik volt a Ferencváros legnagyobb győzelme Európában? Szavazzon!

Európa-liga
46 perce

Urblík lehet a 12. olyan válogatott újonc Rossinál, aki nem Magyarországon született

Magyar válogatott
1 órája

Elhunyt a Honvéd legendás kosárlabdázója, Gellér Sándor

Kosárlabda
2 órája

Sportlövő-vb: Péni István továbbjutott a selejtezőből fekvő puskában

Egyéb egyéni
2 órája