Biztosan költözik a Dakar

2008.02.12. 22:59
Címkék

A Dakar-rali szervezői hétfőn megállapodtak arról, hogy a 2009-es viadalt – amelynek össztávja 9000 kilométer és ebből 6000 a szelektív szakaszok hossza – Dél-Amerikában tartják meg. A rajt és a cél Buenos Airesben lesz, és a mezőny nemcsak Argentínát, hanem Chilét is átszeli. Azok a versenyzők, akik az idei, terrorfenyegetettség miatt törölt viadalra is leadták nevezésüket, előjogokat élveznek a jelentkezések elfogadásakor. Talán némi nehézséget jelent, hogy a hajóút jóval hosszabb lesz, mint az afrikai versenyek esetében, vagyis november végén, december elején kompokra kell tenni a versenygépeket (motorokat, autókat, kamionokat), hogy a januári rajtra megérkezzenek Argentínába. A gyári csapatoknak tetszik az ötlet, legalábbis erre lehet következtetni a Mitsubishi-főnök Dominique Serieys nyilatkozatából, akinek tetszik a dél-amerikai útvonal, bár mint a versenyzésben jártas szakember elismerte: a legutóbbi 12 Dakart megnyerő csapata nem „könnyű esti sétára” készül. És tudja miről beszél, hiszen a Mitsubishi korábban is versenyzett már azon a tájon, a chilei Vkfutamon, amely homokdűnék és hegyek között zajlik.

Legfrissebb hírek

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
28 perce

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
29 perce

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
1 órája

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
2 órája

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
8 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
8 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
9 órája