Csak a legjobbakkal megy

2008.02.12. 22:59
Címkék
A kilenc tilburgi harmadból egy sikerült borzalmasra, a másik nyolc rendben volt. Mégis az az egy a fontos, mert Ukrajna a tavaszi divízió 1-es vb-n is ellenfelünk lesz, s ahhoz, hogy akkor legyőzzük, mindenképp kellenek majd a most pihentetett nagymenők.

Nagy nevek nélkül esélyünk sincs.

Nagyjából ez a tilburgi torna történéseinek összegzése, ami első olvasatra minimum elkedvetlenítő, hiszen a mostani vegyes válogatott sima vereséget szenvedett a decemberi Pannon-kupa óta összetételében feljavított Ukrajna ellen, márpedig épp a sárga-kék alakulat lehet a legnagyobb ellenfelünk a tavaszi divízió 1-es vb-n. A felütés ellenére azonban a helyzet nem reménytelen, a csapat ugyanis most is képes volt rendezni a sorokat a sokkoló 0–4-es első harmad után, aztán másnap Hollandia, harmadnap pedig Horvátország ellen kifejezetten koncentráltan játszott. Pat Cortina szövetségi kapitány üzenete eljutott a „központig”: ahogy bedobták a korongot, a játékosok megindultak. Erre mondta Énekes Lajos másodedző negyedórával az utolsó meccsünk után, a csarnok oldalában lazítva:

„Egyszerű játék a jégkorong, csak korcsolyázni és passzolni kell.”

Holéczy Roger a végig hibátlanul dolgozó Tokaji Viktor mellett a csapat legjobbja volt a hosszú hétvégén, az újoncok közül Benk András hozta idei príma formáját, a kellemes meglepetés pedig néhány ifjú egy-egy villanása mellett Jobb Dávid – a vezérkar által kiemelt – jó játéka volt.

Igen ám, de a két szép győzelem messze az ukrán színvonal alatti társulatok ellen született, s a formajavulás után visszafogottságra figyelmeztető üzenetnek hatott, hogy Ukrajna a szedelőzködő magyar válogatott szeme láttára 11–2-es mészárlást tartott a házigazda Hollandia ellen… Szóval a most pihentetett nagyjaink, ábécérendben Ladányi Balázs, Ocskay Gábor, Palkovics Krisztián, Szélig Viktor, Szuper Levente, Vas Márton plusz a csapatkapitány Kangyal Balázs, valamint Sille Tamás és az AHL-ben vitézkedő, s esetleg bevethető Vas János feltétlenül kell majd ahhoz, hogy a szapporói verseny az elképzeléseink szerint alakuljon, s az utolsó napon ki-ki meccsen dönthessünk az ukrán csapattal arról, melyikünk lép feljebb – és persze a magunk javára döntsünk…

„Addig azért el is kell jutni – merengett a brüsszeli reptér információs tábláját bámulva Cortina még vasárnap éjjel. – Az ukránok bivalyerősek, ezt láthattuk most. A japánok pedig otthon lesznek, ami rengeteget számít, úgyhogy egyelőre csak harmadikok vagyunk a feljutásra várók között. Legjobbjaink visszatérése nemcsak a minőség javítása miatt fontos, hanem azért is, mert ők tudják felfelé húzni a többieket. Ha az elején nem csinálunk butaságot – amiben segít majd, hogy nagyjából erősorrendben következnek az ellenfelek –, akkor igenis lesz esélyünk a vébén.”

Legfrissebb hírek

Európa-liga: „Katasztrófa, még a Ferencváros is nyerni tud a San Siróban” – olasz lapszemle

Európa-liga
28 perce

Amint Steph Curry elkapta a fonalat, ez a meccs is eldőlt – száguld a Warriors az NBA-ben

Amerikai sportok
29 perce

Zachariassen: Elképesztő este volt, erre örökké emlékezünk majd

Európa-liga
1 órája

Nagy Ádám a Milan elleni hozzáállásról: Az volt a terv, hogy rájuk megyünk, és zavarba hozzuk őket

Európa-liga
2 órája

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
8 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
8 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
9 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
9 órája