24 ÓRA

2008.02.14. 00:05
Címkék

Diegóra műtét várDiegóra műtét vár

BUDAPEST. Hosszú hetek várakozása után csütörtökön végre kiveszik Diego manduláját. A Bp. Honvéd 20 esztendős brazil középpályását betegsége akadályozta, hogy korábban operálják. Pomper Tibor sem állhat csapata rendelkezésére a soron következő két barátságos mérkőzésen, miután a kispestiek visszaeső védőjét a törökországi felkészülési találkozón kiállították.

A légiós: Erdélyi Miklós

NAGYSZALONTA. Megállapodott a Nyíregyháza Spartacus és a román Liberty Salonta vezetősége Erdélyi Miklós kölcsönadásáról. A kapus a következő öt hónapban Nagyszalontán véd majd. A másodosztályú klub célja, hogy a bajnokság végén felkerüljön az élvonalba, és ebben a 27 esztendős kapus is az együttes segítségére lehet.

Dancs Roland esélye

BUDAPEST. Az ősszel Sopronban szereplő Csikós Sándor és Dancs Roland is számíthat arra, hogy szerződést kap a REAC-tól. A középpályás Dancs Rolandnak van nagyobb esélye a megállapodásra, hiszen ő pótolhatná a Fehérvárra távozó Polonkai Attilát. A játékosok sorsa legkésőbb pénteken rendeződik.

Erősítés jött Vácról

TATABÁNYA. Szerződést kínált két, próbajátékon lévő labdarúgónak a Tatabánya vezetősége. Az ősszel a Bőcs KSC-ben futballozó védő, Almási László május 31-ig erősítheti az NB I jelenlegi sereghajtóját, míg a VácÚjbudából érkező középályással, Lázár Zsolttal másfél éves megállapodást kötöttek.

Szerb kiszemeltek

NAGYBERKI. A szerb Szvetozar Loncsarral erősödött a Kaposvölgye VSC-Nagyberki, miután a 22 esztendős jobb oldali középpályással kétéves szerződést kötött az egyesület. További hír, hogy a több első osztályú csapatot is megjáró Zana Norbert a napokban érkezik próbajátékra, valamint a szerb Igor Taherovics is csatlakozhat a kerethez, ám szerződtetése egyelőre függőben van.

Csatár Tunéziából

PÁPA. Horváth Ferenc szerződtetését követően tovább erősödhet a Lombard Pápa Termál FC csatársora. Próbajátékon szerepel ugyanis a Veszprém megyei együttesnél a 28 esztendős tunéziai Asraf Ben Dzsedida, a csatár az afrikai ország élvonalának listavezetőjétől, a Club Africaintől érkezik.

Legfrissebb hírek

Pénteki sportműsor: F1-szabadedzés, sportlövő-vb és nyílt vízi úszó-vk

Minden más foci
1 órája

Csoda Milánóban, verhetetlen a Fradi az El-ben!; Rekordbevételek és bérnyomás: így teljesítettek anyagilag a magyar klubok

E-újság
1 órája

Mennyi? 453! – Dénes Ferenc publicisztikája

Egyéb egyéni
2 órája

Ünnep a javából! – Thury Gábor jegyzete

Európa-liga
2 órája

Európa-liga: hátrányból nyert a Bournemouth, Hollandiában győzött a Juventus

Európa-liga
2 órája

Fél tucat gólt vágott az Ajax; Szalahék hazai pályán kaptak ki; magyarjaival nyert a Köbenhavn a Kl-ben

Konferencialiga
2 órája

Ruben Amorim: Minősíthetetlen volt a játékunk

Európa-liga
2 órája

Gólöröm a reklámtáblán, kézfogás Modriccsal – galéria

Európa-liga
2 órája