A kapusfejedelem

2008.02.16. 23:31
Címkék

A futballvilágnak ő volt a „Fekete Pók”, a szurkolóknak a „Fekete Párduc”, a jelennek meg minden idők egyik, ha nem a legjobb kapusa. Az 1929-ben született Lev Jasint mindenképpen többi pályatársa fölé emeli, hogy a kapusok közül egyedüliként tudta elnyerni a France Football Aranylabdáját. Ez is közrejátszott abban, hogy a XX. század végén őt választották meg az 1900-as évek legjobb kapusának. Pedig nem sok hiányzott ahhoz, hogy elvesszen a futball számára, hiszen az ötvenes évek elején még a jégkoronggal is kacérkodott, amikor nem tudta beverekedni magát a Dinamo Moszkva kezdőcsapatába. Hokiban is nyert bajnoki címet, de az igazi sikersorozatát a futballpályán mutatta be. Huszonkét évig szolgálta a Dinamót, 5-5 bajnoki címet és ezüstérmet nyert vele, a válogatottban pedig 78 mérkőzésen mindössze 70 gólt kapott. Első nagy sikere az 1956-os olimpiai bajnoki cím volt, majd jött az Eb-arany, rá négy évre pedig egy Eb-ezüsttel bővült a gyűjteménye. 1990-ben hunyt el, nem sokkal azután, hogy érszűkület miatt amputálni kellett az egyik lábát.

Legfrissebb hírek

Birkózás: fényesedik Váncza István ezüstérme

Birkózás
14 perce

Nézze meg a szerdai BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
59 perce

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
7 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
7 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
7 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
7 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
7 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája