Megindult az edzőkeringő

2008.02.17. 23:16
Címkék

Harmadszor találkozott egymással, és egyre közelebb került a megegyezéshez Marco van Basten és az Ajax vezetősége. A holland szövetségi kapitány az Európa-bajnokságot követően szerződhet Amszterdamba, és immár arra is fény derült, hogy két jelenlegi segítője, John van’t Schip és Robert Witschge is az Ajaxnál folytathatja. Van Basten maga javasolta, hogy munkatársait vonják be a tárgyalásokba, és lehetőség szerint az oranjétől való távozás után is közösen folytassák munkájukat. A klubban egykor együtt futballozó edzőhármas Adrie Kostert válthatja a kispadon, aki Henk ten Cate októberi távozásakor került az ifjúsági együttestől a felnőttekhez. Csapata 25 forduló után kilenc ponttal lemaradva üldözi a bajnokaspiráns PSV-t, amely szintén edzőcserére készül a szezon végén, és éppen Kostert csábítja pályaedzőnek. A vezetőedzői poszton Sef Vergoossen helyét Huub Stevens foglalja majd el, aki Hamburgból költözik Eindhovenbe.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
6 órája

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
6 órája

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
6 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
6 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
6 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
6 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
6 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
7 órája