A Liverpool után jöhet a Chelsea

2008.02.19. 12:20
Címkék

A Liverpool után újabb nagycsapat, a Chelsea következik az FA-kupa negyeddöntőjében. Mire számít?A Liverpool után újabb nagycsapat, a Chelsea következik az FA-kupa negyeddöntőjében. Mire számít?

Igazából senki sem örül a Chelsea-nek. Csapattársaim a Bristol Roverst szerették volna, én meg a Manchester Unitedet. Óriási élmény lett volna több mint 75 ezer néző előtt pályára lépni az Old Traffordon. Akárcsak a Pool ellen, most sem mi vagyunk az esélyesek. Össze sem lehet hasonlítani a két klub lehetőségeit. Az újrajátszás is bravúr lenne a részünkről.

Milyen volt a visszhangja a továbbjutásnak?

Tele voltak, vannak az újságok a sikerünkkel. Az egész országban a továbbjutásunk és Rafa Benítez jövője a téma. Sokan úgy vélik, hogy a spanyol menedzsernek az Inter elleni BL-nyolcaddöntőn múlik az állása. Mi ezzel nem foglalkozunk, igaz, hogy szerencsénk volt, kapusunk bravúrokat mutatott be, de összességében ragyogóan „végeztük ki” a Poolt.

Az utóbbi időben csak csereként kapott lehetőséget, miért éppen a vörösök ellen játszotta végig a találkozót?

A téli átigazolási időszakban két kitűnő csatárt is igazolt a klub, Daniel Nardiello a QPRtől érkezett kölcsönbe, míg Jon Mackent a Derby Countytól szerződtettük. Nehéz bekerülni a csapatba, de azért biztató, hogy az utóbbi négy bajnokinkon mindig én voltam az első számú csere. Amikor értesültem az erősítésekről, a menedzseremen keresztül egyeztettem, hogy engedjenek el a Plymouthba, de hallani sem akartak róla. Akkor bántam, most már nem. Jól érzem magam a Barnsleyban, remek a közösség, és a szurkolók is szeretnek. Tudja, hogy a válogatottnál felvetődött a neve?

Nem hallottam róla, de bármikor állok a nemzeti csapat rendelkezésére. Érzek még magamban annyi erőt, hogy újra válogatott legyek. Várhidi Péter akkor sem hívott meg, amikor nyolc mérkőzésen öt gólt rúgtam, úgyhogy nem tudom, mire számíthatok. Nekem egyelőre nem jelezte a szándékát, de talán változtathatna a véleményén. Ha a bővebb keretbe meghívna, már érezném a bizalmát, így azonban...

Legfrissebb hírek

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
5 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
7 perce

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
7 perce

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
11 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
37 perce

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
41 perce

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
44 perce

Comói vérengzés Lensban, BL-történelmi győzelmet arattak az olaszok

Bajnokok Ligája
44 perce