Fúzió fél távnál

B. N. Z.B. N. Z.
2008.02.19. 12:20
Címkék

„Két csapat megmenekült, egy – valószínűleg – visszalép” – mindezt Füzesi Tamás, az Íris-ONFK sportigazgatója jelentette ki a napokban. A női NB I előző szezonjában az Íris-Inárcs végzett az utolsó helyen, így nem sikerült meghosszabbítania élvonalbeli tagságát. A klub elnöke, Agárdi László a nyáron tíz játékosát az év végéig kölcsönadta az NB II-ben újoncként induló Budapest Honvédnak. A piros-feketék az ősszel 27 pontot gyűjtve az 5. helyen állnak, de nagy kérdés, hogy tavasszal is versenyben lesznek-e a másodosztályban. „Mivel a kölcsönadás lejárt, szóban egyezkedtünk a folytatásról, de úgy tűnt, mintha a Honvéd nem nagyon akarná a csapatot – mondta Füzesi Tamás. – Az NB I-ben sereghajtó Olimpia időközben megkeresett bennünket, hogy az együttes a megszűnés szélén áll, és megegyeztünk abban, hogy a tavaszi idényben az Íris játékosai segítik a klubot.” Az Íris-ONFK néven szereplő együttes nagy része az őszi honvédosokból áll, kiegészítve néhány olimpiás játékossal (a csapat edzője Dombó János lesz), míg a többiek az U17-es együttesben lépnek pályára. A csapat Inárcson edz, és ott játssza majd hazai meccseit. „Tavaszi célkitűzésünk a bentmaradás kivívása – folytatta az ÍrisONFK sportigazgatója. – Akkor sem fogunk azonban kétségbe esni, ha nyártól újra a másodosztályban kell tovább küzdenünk. Információm szerint ugyan a Budapest Honvéd visszalép az NB II-ből, de a mostani mentőövünkkel két csapat, az Íris és az Olimpia megmenekült.” Az Íris-Olimpia NFK hátránya négy pont a bentmaradást jelentő 6. helytől, amely a 14 tavaszi fordulóban ugyan ledolgozható, de nem lesz könnyű, mert az utolsó előtti helyen álló Újpest remekül erősített a téli holtszezonban.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
9 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
14 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
16 perce

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
17 perce

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
20 perce

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
47 perce

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
50 perce

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
53 perce