Horváth Péter levezetne

2008.02.19. 12:20
Címkék

Horváth Péter január elején elbúcsúzott a Ferencvárostól. A 37 éves csatár békében, barátságban köszönt el az Üllői úti együttestől, mert úgy ítélte meg, számára már teher a profi labdarúgás. Azt tervezte, levezetésképpen Ausztriában folytatja, és bár közel állt az egyezséghez, végül meghiúsult a szerződés. Most ismét csapatot keres Horváth Péter. „A futballtól nem szeretnék elszakadni – mondta Horváth Péter. – Mert bár valóban közel vagyok a negyvenhez, egyáltalán nem érzem öregnek magam. Már mielőtt a Ferencvárosba visszatértem volna, üzlettel foglalkoztam, az egyik barátommal éttermet vezetek. De mert hívott a Fradi, igent mondtam az ajánlatra. Mostanra sokat változott a helyzet az Üllői úton, szerencsére pozitív irányban, s magam is éreztem már, nincs rám szükség. Persze ezért a félévért is köszönettel tartozom a Fradinak. Egyelőre nem tervezem a visszavonulást, talán még valahol szükség lehet rám.” Horváth Péter nem akármilyen pályafutást tudhat maga mögött, hiszen 1993-ban mutatkozott be az élvonalban, és 236 NB I-es mérkőzésen 80 gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
56 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
59 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
1 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
1 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
1 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája