Jöhet az újabb pályázat

2008.02.19. 12:20
Címkék

Az FTC ingatlanjainak értékesítéséhez hasonló módon oldaná meg a XXI. kerületi Béke téri sportlétesítmény helyzetét az üzemeltető Csepel SC Alapítvány – derül ki a szervezet hétfői közleményéből. A Zárai László vezette alapítvány már 2007 novemberében megkezdte a 96 éve sporttelepként működő terület hasznosítási programjának kidolgozását az Ecorys Magyarország Kft. segítségével. „Elsődleges cél, hogy a terület megújulásával az alapítvány az eredeti céljait tartani tudja, azaz a kerület és a terület hagyományait ötvözve az országos jelentőségű sportterületen a sportcélú hasznosítás élvezzen elsőbbséget” – áll a közleményben, amely hangsúlyozza, hogy a terv kidolgozásánál valamennyi érdekcsoport igényeit figyelembe veszik. A sajtóanyag szerint a fejlesztési programhoz szükséges pénzügyi feltételeket már sikerült is előteremteni, így a kerületben többek között megépülhet a régóta tervezett fedett uszoda is. Az ingatlanhasznosítás ezen formájához ugyanakkor meg kell teremteni a jogi feltételeket, ehhez pedig szükség van egy új kerületi építési szabályozási tervre. Ezt a Fővárosi Közgyűlés egyetértésével hagyhatja jóvá a helyi önkormányzat.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
56 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
59 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
1 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
1 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
1 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája