Juhár Tamás: volt visszaút

2008.02.19. 12:20
Címkék

Juhár Tamás visszatért az Új pesthez. A rutinos védő 2005 nyarán a lila-fehérektől szerződött Ciprusra, ahol a Nea Salamina labdarúgója volt. A futballista átigazolásával gyakorlatilag a Megyeri útiak minden téli terve teljesült, hiszen a belső védő posztjára is sikerült labdarúgót szerezniük.

„Sok oka volt annak, hogy elhagytam a ciprusi klubot – mondta Juhár Tamás. – A csapat sem volt olyan, amilyet szerettem volna, ráadásul immár jelentős összeggel tartozik nekem az egyesület. Emiatt aztán közös megegyezéssel felbontottuk a szerződést, így szabadon igazolhatóvá váltam. Az utolsó hónapokban sokat idegeskedtem, de végül eljött az a pillanat, amikor el kellett jönnöm Ciprusról. Csapatkapitánya voltam a Nea Salaminának, csak sárga lapok miatt hagytam ki meccset, szóval nincs okom panaszra, de egyszerűen már nem maradhattam tovább.”

A harmincöt éves futballista korábban nyolcvanhat alkalommal szerepelt az Újpestben, és hat gólt szerzett lila-fehérben. Juhár Tamásnak most nem lesz könnyű dolga, hiszen vele együtt immár négy belső védője van a Megyeri úti együttesnek.

„Kovács Zoltán barátom szorgalmazta, hogy az Újpesthez igazoljak, és szerencsére a klubbal is sikerült közös nevezőre jutnom – folytatta a játékos. – Óriási lehetőségnek tartom, hogy másfél éves szerződést kaptam volt klubomtól, szeretnék hozzájárulni ahhoz, hogy az Újpest az idén bajnok lehessen. Beszéltem Urbányi Istvánnal, aki elmondta, hogy mindenképpen szükség volt egy tapasztalt belső védőre, de nem garantálta, hogy minden alkalommal kezdő leszek.”

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: a Milan ellen játszik a Ferencváros az Európa-ligában

Minden más foci
56 perce

Nagy Ádám: Többre vágyunk szép emléknél; Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

E-újság
59 perce

Lefelé a lejtőn – Malonyai Péter jegyzete

Jégkorong
1 órája

Nagypapa, lassíts! – Borbola Bence publicisztikája

Atlétika
1 órája

Győzött, így élre állt az Újpest a futsal NB I-ben

Labdarúgó NB I
1 órája

Nézze meg a Fenerbahce–Liverpool BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
1 órája

Megszenvedett a Slaviával az Arsenal, otthon fordított a Viking, Eindhovenben nyert a Bruges

Bajnokok Ligája
1 órája

Haaland egyszer került Orbán mögé – győztes gól lett belőle

Bajnokok Ligája
1 órája