Simek Péter és Sitku Illés csúnyán elkésett. Már három perce elkezdődött a mérkőzés, amikor behajtottak a Sóstói Stadion parkolójába, ám emiatt cseppet sem tetszettek idegesnek. Az öltöző helyett a lelátó felé indultak, tudták, a késés ezúttal nem számít fegyelmezetlenségnek, nem jár érte büntetés.
Elvégre nem játszani, hanem szurkolni jöttek.
Ha a két csapat, a Fehérvár és a Paks hét végi ellenfele – az MTK és a ZTE – kémeket küldött erre a találkozóra, egész biztosan feleslegesen tették. Nem volt sok értelme a jegyzetelésnek, hiszen könnyen előfordulhat, hogy a most látott labdarúgók közül a nyitányon csak néhányan lépnek pályára. Bár Kisteleki István, az MLSZ elnöke azt nyilatkozta lapunknak, hogy a Ligakupa kiírása szerint minden klub köteles a legerősebb csapatát szerepeltetni, ám ezt lényegében sehol sem veszik komolyan. Edzőmeccs, jó alkalom a gyakorlásra, a kísérletezésre – ez ennek a sorozatnak a szerepe, és az edzők erre is használják e mérkőzéseket.
A két fehérvári késő ennek megfelelően saját csapattársai közé telepedett le. Disztl László, a Fehérvár vezetőedzője azt mondta, fontos meccs ez, de nem az MTK elleni, hétfői bajnoki szempontjából. Azok, akik majd akkor pályára lépnek, már minden idegszálukkal a rajtra figyelnek, a fiatalok viszont bizonyíthatják, ha úgy hozza a sors, lehet rájuk számítani, s ebből a szempontból van jelentősége az összecsapásnak.
A másik oldalon szóról szóra ugyanez volt a helyzet.
A Paks várható szombati kezdőcsapatának tagjait sem a pályán, hanem a kakasülőn lehetett megtalálni – békésen tökmagozva figyelték, mire mennek egymással a tartalékok és a tartalékok tartalékjai. Gellei Imre több poszton is versenyt hirdetett, az előző Ligakupa-meccshez képest ezért változtatott a legtöbb helyen, másoknak a megszokottól eltérő szerepet adott, magyarán kísérletezett, és ő is ebből a szempontból tartotta fontosnak a mérkőzést.
Más aspektust nem is volt érdemes figyelembe venni. A látottak alapján a két edző közül Gellei Imre lehet nyugodtabb a második vonal erejét tekintve, a Paks ugyanis sokkal jobban futballozott a házigazdánál.
Nem parádézott, kissé monoton tempóban játszott, ám végig uralta a mérkőzést, vezetett néhány ügyes támadást, kidolgozott féltucatnyi helyzetet, szerzett egy gólt, és megérdemelten meg is nyerte a meccset. A védelem szinte kifogástalanul tette a dolgát, amely ezen a délutánon nem volt túlságosan nehéz, a középpályások tudatosan kombináltak, az egy szem csatár biztatóan mozgott, gólján kívül egy kapufa is fűződik a nevéhez, s ennyi elég is volt a győzelemhez. A Fehérvárról mindennek az ellenkezője mondható el: a fiatalok halvány teljesítményt nyújtottak. A védők hajmeresztő hibákat követtek el, a csapatról pedig lehetetlen volt kideríteni, milyen elképzelésekkel próbál eljutni az ellenfél kapujáig. Mindent elmond a házigazda hatékonyságáról, hogy Gellei Imre nem tudhatta meg, a fiatal Pokorni Péter mire képes tétmeccsen a kapuban, a hazaadások és a céltalanul előreívelt labdák megjátszása ugyanis nem alkalmas egy kapus képességeinek tesztelésére. Nem sok örömöt leltek tehát a hazai csapat játékában azok a szurkolók, akik a szerda délutánjukat ennek a mérkőzésnek szentelték, ám kétségbeesésre mégsem volt okuk. Igazi csapatuk majd csak hétfőn lép színre.
