Sötétlő ég, haszontalan nap

SZ. A.SZ. A.
2008.02.20. 23:16
Címkék

Jellemző: Nakadzsima Kazuki úgy tett meg harminchárom kört a szerda délutáni Formula–1-es tesztelésen, hogy köridejét egyszer sem mérték. Az ok igen egyszerű. Barcelona felett olyan sötét volt az ég, s úgy szakadt az eső, hogy japán mérnökei úgy vélték: a normál tesztelés lehetetlen, gyakorolták hát a kerékcserét – megmentve valamit a majdhogynem értékelhetetlen szerdából. Nelsinho Piquet még eddig sem jutott: egyetlen installációs kör után befejezte a munkát, a McLaren ki sem csomagolt.

Bezzeg a Ferrari nem vacakolt: Felipe Massa két ezreddel jobb időt produkált, mint Nico Rosberg egy nappal korábban. A Williams-Toyota német pilótája majd száz kört futott, igaz, nem túl sok sikerrel, amire magyarázat lehet, hogy hússzor ment ki a boxba kereket cserélni.

„Ez is nehéz nap volt, tesztelésre nem alkalmas. Így aztán adatokat gyűjtöttünk, hogyan viselkedik az autó különböző időjárási körülmények között. Megtudtuk, mennyi idő alatt melegszenek fel a gumik esőben. A jövő héten visszajövünk ide gyakorolni, remélem, akkor több szerencsénk lesz” – összegzett a mezőny közepe-vége felé megbújó Toyota-duó egyik tagja, Jarno Trulli. A másik, Timo Glock még a pályáról is kicsúszott meghúzva a szalagkorlátot.

Csütörtök reggel a Ferrari veszi birtokba a ringet, csak az olasz csapat gyakorol majd.

Ugyanilyen exkluzív tréninget tartott a BMW a valenciai pályán: ott valamivel jobb volt az idő, Nick Heidfeld és Robert Kubica végre is hajtott egy-egy nagydíjszimulációt.

Legfrissebb hírek

Esterházy Márton: Varga Barnabást lehetetlen semlegesíteni a levegőben

Bajnokok Ligája
9 perce

A wimbledoni bajnok Nosková ellen kezd a világelső Ribakina a WTA-vb-n

Tenisz
12 perce

„Egy ekkora ütés önmagában is halálos lehet” – Gellér László a tenerifei futballtragédia orvosi hátteréről

Spanyol labdarúgás
24 perce

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
41 perce

Vitek Dárius: Hedajati végigdarálta a mezőnyt

Birkózás
47 perce

Videó: 51 kiállítás egy futballmeccsen, új világcsúcs – tömegverekedés után

Minden más foci
57 perce

NHL: három perccel a vége előtt 4–0 volt az állás, a vége 4–5 lett – videó

Amerikai sportok
1 órája

„Nem szeretnék a futballról beszélni” – Raphinha De Miguelre emlékezett meg az Aston Villa legyőzése után

Bajnokok Ligája
1 órája