A nagymesteri cím árnyékában

2008.02.22. 23:59
Címkék

Az MTK jeles sportolója, a váci Boronkay György Műszaki Középiskola 9. g osztályának tanulója, Prohászka Péter győzelmével ért véget az óriási múltra visszatekintő Első Szombat nemzetközi sakktorna februári állomásának nagymesterversenye. A 16 éves váci fiatalember ezzel 2006 után már a második nemzetközi nagymesternormáját teljesítette. Ha a közeljövőben harmadszorra is sikerül a bravúr, akkor Magyarországon ő lesz a legfiatalabb, aki a sportág legmagasabb titulusát viselheti.

Miként értékeled mostani sikeredet?

Remekül indultam, az első négy partimat megnyertem, több mint 3100-as értékszámnak megfelelő teljesítményt nyújtva. Utána egy kicsit izgultam, visszaestem, de a hajrára megint összeszedtem magam. Végül kisebb szerencsével sikerült megnyernem a tornát.

Miért kellett másfél évnek eltelnie az első és a második norma között?

Akkor óriási szerencsém volt, azt hiszem, az az eredmény szakmailag még nem volt reális, mert a játékerőm nem ütötte meg a szintet. Az igazsághoz tartozik, hogy közben rengeteg lehetőségem akadt, hogy hasonló eredményt érjek el.

Két évvel ezelőtt a 14 éven aluliaknál egyéni Európa-bajnoki címet szereztél Herceg Noviban, majd egy esztendővel később csapatban is megtetted ezt Szabadkán. Melyiket tartod eddigi legnagyobb sikerednek?

Nem ezeket, hanem a mostani első helyemet tartom a legtöbbre. Ez a második norma szakmailag a legnagyobb siker, amelyet elértem, számomra többet jelent, mint az általad említettek.

És a harmadik norma mikor lesz meg?

Indulok a májusi Első Szombaton is, remélem, akkor teljesíteni tudom a harmadikat is. Ezzel korban megelőzném a válogatott Balogh Csabát, aki jelenleg a legfiatalabb magyarként birtokolja ezt a címet a maga 21 évével.

További terveid?

Jó lenne bekerülni az olimpiai csapatba. Ez persze a távoli jövő… Ehhez el kellene érnem a 2600-as értékszámot, s akkor már talán gondolnának rám a válogatottnál.

Legfrissebb hírek

A Bayern játékosai szerint domináltak, a madridiak viszont úgy gondolják közel voltak a müncheniekhez

Bajnokok Ligája
28 perce

40 kiló fel, 40 kiló le – a Papp-kupára készül Hankó Kálmán

Ökölvívás
45 perce

Nézze meg a keddi BL-játéknap összes gólját egy helyen! – VIDEÓK

Bajnokok Ligája
1 órája

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
7 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
7 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
8 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
8 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
8 órája