Nyolcaddöntős az Anderlecht

MUNKÁCSY ANDRÁSMUNKÁCSY ANDRÁS
2008.02.22. 23:59
Címkék
A jubileumát ünneplő Anderlecht küzdelmes, néha már durva mérkőzésen vívta ki a továbbjutást a Bordeaux otthonában. Az első mérkőzésen megszerzett egygólos előnyt Juhász Roland csapata egy kontratámadás után megduplázta, majd a hazai egyenlítés után nagy csatában érdemelte ki a 16 közé jutást.

Mérföldkőhöz érkezett az Anderlecht, a belga klub a Bordeaux elleni második mérkőzésen lépett pályára 300. alkalommal az európai kupasorozatokban (BEK/BL, UEFA-kupa, KEK). Bár a bajnokcsapatok viadalában nem jutott a csúcsra, a hetvenes-nyolcvanas években az együttes háromszor is trófeát nyert. A West Ham (4–2), majd az Austria legyőzésével (4–0) a KEK-trófeát, a Benfica elleni két mérkőzésen (1–0, 1–1) kivívott diadallal pedig az UEFA-kupát hódította el.

Most bizakodásra adott okot Ariel Jacobs legénységének, hogy a gyenge bajnoki szereplés (a Juhász Rolanddal felálló csapat csak ötödik a Jupiler Leagueben) után az elmúlt öt tétmérkőzését megnyerte, többek között a Bordeaux elleni első találkozót is, amelyet Mbo Mpenza a hosszabbításban döntött el. A franciák a Monaco elleni hatgólos győzelemmel hangoltak a visszavágóra, amely egy kifejezetten durva mérkőzést hozott. A bíró a 30. percben egyszerre három játékosnak mutatta fel a sárga lapot, Juhász kemény belépője után a magyar védő mellett a tetthelyre siető kapusok is figyelmeztetésben részesültek. Három perccel később Thomas Chatelle lépett ki a vendég akciót közelről figyelő francia védők között, és biztos lábbal lőtt Ulrich Ramé kapujába.

Mivel az Anderlecht agresszív védekezése miatt a hazaiak nem tudtak kibontakozni ellenfelük tizenhatosánál, Laurent Blanc a második félidőben pályára küldte a Monacóban két-két gólt szerző Johan Micoud-t és Ezequiel Cavenaghit. Utóbbi Mathieu Chalmé beadása után visszahozta ugyan a hazai reményeket, a jubileumi találkozón tudatos játékukkal mégis a belgák vívták ki a továbbjutást.

Legfrissebb hírek

Szerdai sportműsor: Vargáék a Real Madriddal, Szoboszlaiék a Fenerrel játszanak a BL-ben

Minden más foci
6 órája

Magyarok a BL-sztárok ellen; Kós Hubert a vb-re készül

E-újság
6 órája

Vendégszeretet – Jakus Barnabás publicisztikája

Minden más foci
7 órája

Mire várnak? – Thury Gábor jegyzete

Spanyol labdarúgás
7 órája

Nézze meg a Barcelona–Aston Villa BL-meccs videós összefoglalóját!

Bajnokok Ligája
7 órája

Őrült végjátékban nyert az MU, a PSG gálát rendezett – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
7 órája

Gulácsi Péternek nehéz estéje volt, a Villarreal hat gólt kapott a PSG-től

Bajnokok Ligája
7 órája

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
7 órája