A Loki azért már megmutatta

A mérkőzésről tudósított:KIRIPOLSZKY TAMÁS, SOMOGYI ZSOLTA mérkőzésről tudósított:KIRIPOLSZKY TAMÁS, SOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2008.02.23. 19:46
Címkék
Milyen a futballélet Debrecenben az eindhoveni PSV-hez szerződött Dzsudzsák Balázs nélkül, és hová tűnt a Loki-szurkolók fele – erre voltunk kíváncsiak a Nagyerdőben, ahol a bajnokcsapat a Diósgyőrt fogadta és esélyeshez illő módon legyőzte.

NS-KRITIKA A MECCSRŐL

Az átalakítás döntött

OSZTÁLYZAT 2

A második félidő közepéig egyáltalán nem volt élvezetes a mérkőzés, egyik csapat sem tudott ugyanis helyzetbe kerülni. A DVTK-nak esélye sem volt a debreceni kapu elé kerülni, a vendégek minden erejét lekötötte a bekkelés, ami valahol érthető is. Ám az, hogy a bajnokcsapat hazai pályán egy órán keresztül ne alakítson ki helyzetet, az több mint elgondolkodtató. Herczeg András látva csapata tompaságát, átalakította a szerkezetet: Dombi Tibor állt be a jobbszélre, Czvitkovics Péter pedig átkerült a bal oldalra, míg a szakember Kerekes Zsombort küldte előre. Nos, ha valamiért dicsérhető egy edző, akkor azért, hogy jól „nyúl bele”

egy mérkőzésbe. Debrecenben ez a változtatás döntötte el a mérkőzést, hiszen Dombi Tibor lendületes játéka szétzilálta a diósgyőrieket, Kerekes Zsombor két gólja önmagáért beszél, miközben Czvitkovics Péter teljesítménye látványosan feljavult a bal oldalon. Erre a lépésre nem is volt ellenszere a vendégeknek. Ha azonban valaki ismeri Sebők Vilmos pályafutását, tudhatja, hogy a védő által vezérelt hátsó alakzatok hatékonyan állítják lesre az ellenfél támadóit. Nos, a DVSC részéről mintha nem ismerték volna az ötvenkétszeres válogatott futballistát, hiszen Sebők Vilmos irányítása mellett hét alkalommal szaladtak lesre a Loki futballistái.

„Viccel? – hökkent meg Lajos, aki szép, piros DVSC-mezben a főbejárat közelében egy hatalmas kolbásszal hadakozott. A visszakérdezéssel együtt a szurkoló megfordult, és a dressz hátulján egy hatalmas 19-es szám volt látható, fölötte a név: Dzsudzsák. – Tőlem kérdezi, hogy milyen lesz a debreceni futballélet Dzsudzsák Balázs nélkül? Nekem nagyon hiányozik már most is. Hiába igazolt Hollandiába, nekem ő maradt a kedvencem, ezért húztam ezt a mezt a kabátomra. ”

Bizony repül az idő.

Éppen egy évvel ezelőtt, amikor a Debrecen Angyalföldön a Vasas ellen kezdte meg a tavaszi szezont,


folytatás...
Legfrissebb hírek

Aranycipő: Haaland beérte Kane-t az élen, Mbappé is a nyomukban lohol

Minden más foci
13 perce

Isak sikeres műtéten esett át, de hónapokig nem játszhat

Angol labdarúgás
32 perce

NFL: Purdy öt touchdownpasszal vezette sikerre a San Franciscót Indianapolisban

Amerikai sportok
49 perce

NBA: Gilgeous-Alexander sorozatban századszor érte el a húszas határt

Amerikai sportok
56 perce

Vicente del Bosque, a futball főnemese

Spanyol labdarúgás
1 órája

Neymar újabb térdműtéte miatt legalább egy hónapig nem játszhat

Minden más foci
1 órája

ETO-, Kisvárda- és Paks-játékosok viszik a prímet a 18. forduló válogatottjában

Labdarúgó NB I
1 órája

NHL: a Kraken kapusa 38 védéssel segítette győzelemhez csapatát

Amerikai sportok
2 órája
Ezek is érdekelhetik