Dávid Kornél káprázatos

MOLNÁR CSABAMOLNÁR CSABA
2008.02.27. 23:36
Címkék

Bár a magyar csapatok már elbúcsúztak a nemzetközi kupáktól, akadnak olyan klubok, amelyek szekerét magyar kosarasok lendítik előre. Kedd késő este három játékosunk is pályára lépett az európai kupaporondon. A női Euroliga negyeddöntőjének első mérkőzésein nem a mieink játszották a főszerepet, bár azt nem lehet mondani, hogy ne használták volna ki a bizonyításra kapott időt – amiből nem jutott sok. Bujdosó Nóra örülhetett a lefújást követően, mert csapata, a francia Bourges 85–69-re megverte a török Fenerbahcét: a magyar bedobó 14 perc alatt három ponttal és négy lepattanóval járult hozzá a sikerhez. Béres Tímeának ellenben nem volt oka a boldogságra, mert a cseh Brno 71–63-ra kikapott a spanyol Valencia otthonában, és a magyar center mindössze hét percet töltött a pályán, igaz, ezalatt dobott négy pontot, leszedett három lepattanót, és kiosztott két gólpasszt. Talán azért kapott kevés lehetőséget mindkét honfitársunk, mert a nevük mellett négy személyi hiba is szerepelt.

Dávid Kornél azonban alaposan kitett magért. A spanyol Gran Canária 208 centis erőcsatára a második negyed elején lépett pályára az ULEB-kupában (a kosarasok UEFA-kupájában) a legjobb 32 között, együttese hétpontos hátrányban fogadta a bosnyák Boszna Szarajevót a visszavágón. Dávid Kornél húsz perc alatt 23 ponttal (8/11 közelről, 1/1 a triplavonalon túlról, 4/4 büntető, négy lepattanó) segítette 89–69-es győzelemhez csapatát, amely bejutott a legjobb 16 közé – a török Galatasaray lesz az ellenfele.

„Sajnos ebben az idényben nem kerültek el a sérülések. Szerencsére most már nem fáj semmim, két-három hete tudok rendesen edzeni, így egyre jobban megy a játék. Miután a bajnokságban nem úgy szerepelünk, ahogy előzetesen vártuk, az ULEB-kupa lépett elő első számú sorozattá. Mindenképpen be akarunk jutni a torinói nyolcas döntőbe, ennek érdekében túl kell jutnunk a Galatasarayon – erre képesnek is tartom a csapatot” – mondta Dávid Kornél.

Legfrissebb hírek

„Aki a Windsor Parkba készül, jó, ha tudja, kemény mérkőzés vár rá” – északír készülődés a mieink ellen

Minden más foci
3 perce

Klujber Katrin: Jó meccset akartunk játszani, össze is jött!

Kézilabda
8 perce

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
21 perce

Andrea Maldera szerint játékosai példát mutattak az egész ukrán népnek

Minden más foci
45 perce

Kikaptunk a norvégoktól, a bronzéremért játszunk holnap az Eurokupában

Kézilabda
1 órája

Verstappen megkergette Russellt Azerbajdzsánban, de folytatódott a Mercedes győzelmi sorozata

F1
1 órája

Csehország–Ukrajna döntő lesz a Billie Jean King-kupában

Tenisz
1 órája

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
1 órája