Mégis játszaniuk kell

2008.02.27. 23:36
Címkék

Hiába fellebbezett a Budaörs, a Magyar Kosárlabdázók Országos Szövetségének versenybizottsága jóváhagyta keddi határozatát, amelynek értelmében újra kell játszani a február másodikán 98–54-es székesfehérvári sikerrel véget érő Siókosár NTE-Budaörs– Albacomp Magyar Kupanyolcaddöntőt.

A B-csoportban szereplő klub megóvta a fölényes vendéggyőzelemmel befejeződő meccset, mert két játékos, a T-licences Hanga Ádám és Keller Ákos jogosulatlanul szerepelt a budaörsieknél – a szabályzat ide vonatkozó paragrafusának szó szerinti – értelmezése alapján. A versenybizottság emiatt kedden újrajátszást rendelt el, ám a pályán vesztes fél fellebbezett, mondván, őket illeti a továbbjutás, mégpedig meccs nélkül. A testület így szerdán ismét összeült, és hosszas megbeszélést követően döntött.

„Megszületett a határozat: elutasítjuk a Siókosár NTE-Budaörs fellebbezését, és jóváhagyjuk a keddi döntést, azaz a találkozót a közeljövőben újra kell játszani” – adott felvilágosítást Földházi György, a versenybizottság elnöke.

Eközben a Szombathely a Pécs, míg a Nyíregyháza a Körmend ellen már lejátszotta a negyeddöntő első felvonását, a Kecskemét és az Atomerőmű pedig csütörtökön mérkőzik. Az Albacomp és a Budaörs tehát a közeljövőben ismét összecsap, míg a győztesre váró Dombóvár csak reménykedhet, hogy a találkozót mielőbb lejátsszák.

Legfrissebb hírek

Keddi sportműsor: Bajnokok Ligája-mérkőzések; Marco Rossi keretet hirdet

Minden más foci
6 órája

Antonelli, az olasz király; Vitális a Real Madrid ellen készül

E-újság
6 órája

Moór Ádám evezős sprintben a legjobb nyolc között, Tamás Rebeka 100 méter gyorson hetedik Dakarban

Egyéb egyéni
6 órája

Ki marad a végén? – Borbola Bence jegyzete

Magyar válogatott
6 órája

A kispad és környéke – Malonyai Péter publicisztikája

Labdarúgó NB I
6 órája

Aubameyang visszatért, a Depor a hajrában fordított az Osasuna ellen

Spanyol labdarúgás
6 órája

Büntetlen maradt a könyökös, az Everton ismét legyőzte a Newcastle-t

Angol labdarúgás
6 órája

A Sassuolo otthonában ért véget a Fiorentina nyeretlen szériája

Olasz labdarúgás
6 órája